Szigetvári: ilyen gyorsan még nem dőlt meg kormányzati hazugság

Vágólapra másolva!
Közérdekű adatigénylést indít az Együtt az EU-s forrásokat ellenőrző EUTAF-tól. A hivatal egyik vezetője a KEHI-elnök felesége, az ellenzéki párt szerint ez is bénítja az ellenőrzőszervet.
Vágólapra másolva!

„A most kikerült dokumentumok alapján az EU semmi olyat nem kifogásol, amit ez a hivatal ne tudott volna kiszűrni” - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Nemcsak technikai problémák

A héten Csepreghy Nándor jelentette be, hogy az Európai Bizottság leállította Magyarországnak járó támogatások egy részét, közel 700 millió forintit. Az ok az volt, hogy több pályázatban szabálytalanságokat találtak. Csepreghy Nándor azt mondta, csak technikai hibákat találtak, amelyek oka még a Gyurcsány-kormány alatt elfogadott pályázati törvény volt.

Azonban egy az internetre kiszivárgott dokumentum szerint ennél jóval súlyosabb kifogásai is voltak az EB-nek. Több EU-s pályázatokra kapott pénzt a magyar szervek egészen pazarló módon költötték el, például dupla áron vettek gépeket, az eredeti ár sokszorosáért rendeltek szoftverfrissítést.

"Ilyen gyorsan még nem dőlt meg egy kormányzati hazugság sem" - értékelte Szigetvári Viktor a dokumentumok kikerülését.

Személyi összefonodások

"Drága, korrupt szisztémát működtetnek, és vannak pletykák a vidék magyarországán, hogy ebből fideszes politikusok profitálnak" - mondta Szigetvári Viktor. A politikus szerint az EUTAF felelőssége, hogy nem szűrte ki ezeket az ügyeket. Szerinte ehhez a politikai akarat hiányzott, erre utalhat az is, hogy a Gaál Szabolcs KEHI-elnökének felesége, Kócsik Andrea az érintett terület vezetője.

Az Együtt ma adatigényléssel és írásbeli kéréssel fordul Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, nyilvánosságra hoznák azokat a jelentéseket (ha vannak ilyenek), amelyet az EB által szabálytalannak talált pénzfelhasználásokról születtek az EUTAF-ban.