Sosem ömlött még ennyi pénz a magyar gazdaságba

A gazdasági szereplők remélik, hogy idén tavasszal nem a természet lesz az egyetlen, ami végre "felébred"
Vágólapra másolva!
Most már aztán tényleg zöld lámpát kaptak a GINOP pályázati kiírásai, mert a programot felügyelő Monitoring Bizottság tegnap rábólintott a kiválasztás szempontrendszerére és eljárásrendjére.
Vágólapra másolva!

Több mint egy éve várja a hazai gazdaság a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszak pályázatainak kiírását, és most a jelek szerint az utolsó akadály is elhárult a pályázati nagyüzem beindulása elől.

Zöld lámpa

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) végrehajtását felügyelő Monitoring Bizottság ugyanis a tegnapi ülésén meghozta a szükséges végső döntéseket, és elfogadták a GINOP-ból támogatott projektek kiválasztási szempontrendszerét és eljárásrendjét.

Ellenőriznek és végrehajtanak

A 10 magyar operatív program mindegyike külön Monitoring Bizottsággal rendelkezik, amely az Operatív Program legfelsőbb szintű koordinációs és stratégiai döntéshozó testülete. A bizottságok, amelyekben a társadalmi és szociális partnerek, a regionális fejlesztési ügynökségek, több ellenőrző szervezet, az Európai Bizottság, valamint az érintett kormányzati szervek képviselői ülnek, egyszerre felelnek a programok lebonyolításáért valamint ellenőrzéséért.

Szoros lesz

A 2020-ig tartó időszakban összesen 2730 milliárd forint uniós támogatás érhető majd el a GINOP programokon belül, ebből 68 pályázati felhívást 830 milliárd forint értékben már idén kiírnak.

A gazdasági szereplők remélik, hogy idén tavasszal nem a természet lesz az egyetlen, ami végre "felébred" Forrás: Balla Zsolt

Az idei pályázatok kiírásának menetrendje - határidőkkel és keretösszegekkel - nagyjából egy hónapja jelent meg, eszerint áprilisban - tehát egy héten belül - hat pályázati kiírásnak kell megjelennie, ami összesen 100 milliárd forintnyi összértékben.