Növelné a kártalanítás összegét a jegybank

A betétesek többségét védelmezi az Országos Betétbiztosítási Alap
Vágólapra másolva!
A jegybank 100 ezer euróra emelné a Beva által kifizethető kártalanítási összeget.
Vágólapra másolva!

Összevonná a befektetőket kártalanító Bevát az Országos Betétbiztosítási Alappal (OBA) a jegybank. Az MNB törvénymódosítással szeretné elérni, hogy a Befektető-védelmi Alap 100 ezer euróig, azaz mintegy 30 millió forintig biztosítsa a befektetéseket az eddig 20 ezer euró helyett (6 millió forint).

Uniós irányelvekre hivatkoznak

A MNB szerint ezt lehetővé teszik az uniós irányelvek is, mert a 20 ezer eurós kártalanítást minimális értékként kezelik és nem zárják ki a nagyobb összegű biztosítást.

A jegybank összevonná a két alapot Forrás: [origo]

OBA: 20 nap, Beva: 90 nap

A jelenlegi törvények alapján az OBA a banki betétekért áll helyt, ügyfelenként 100 ezer euróig, a Beva pedig a befektetésekért, 20 ezer euróig. Az OBA a kártalanítás megindításától számított 20 munkanapon belül fizet, a Bevának 90 napja van erre.