Gross elmesélte, hogy középiskolás korában jól ment neki a kosárlabda, a Duke egyetem csapatába is befért. Amikor később elment egy egyetemi nyári edzőtáborába, a csapat edzője azt ígérte, senki se megy haza onnan anélkül, hogy kosarat dobna.
Gross-nak nem ment a játék, az edző viszont tartani akarta magát az ígéretéhez. Azt kérte a fiatalembertől, hogy fusson a kosárpalánk felé és ugorjon fel. A labdát akkor dobták Gross kezébe, amikor már ott volt a palánk alatt, de így sem tudott betalálni – írja a kitekintőjében.
A történet tanulsága, hogy a könnyített játékhelyzetek sem vezetnek feltétlenül győzelemhez, bármennyire is akarjuk. Ha elrontjuk, elveszítjük a meccset. Így van ez a pénzpiacokon is - mondta Gross. Hiába lazítanak és árasztják el pénzzel a piacokat a jegybankárok, ettől még nem lesz törvényszerű, hogy a befektetések mind sikeresek lesznek.
Gross szerint a befektetések jobban függenek a gazdasági növekedéstől és az inflációtól, mint bármi mástól, hisz az elmúlt évtizedekben a reálkamatok is jelentősen lecsökkentek, sőt eltűntek. "Az alacsony kamatok ismeretlen vizekre visznek minket, és nem tudjuk még, hogy barátságos vizekről beszélünk-e. Ez csak akkor derül ki, ha odaérünk."
A mostani befektetési környezetnek az a legnagyobb kihívása, hogy az eszközök ára mesterségesen van fenntartva, így azon értékpapírokat kell megtalálnunk, amelyeknek az árazása adott befektetési időtávon is fennmaradhat.