Vágólapra másolva!
Nincsenek ma formában a magyar papírok, korrigálják a tegnapi ralit. Közben a gyorsjelentések jól sikerültek eddig, viszont a piaci hangulat még így sem túl acélos.
Vágólapra másolva!
  • Korrigálják a magyar részvények a tegnapi ralit, a BUX index 1,6 százalékos mínuszban mozog, és 21 850 pont közelében jár az értéke. Pedig a nap eleje nem indult rosszul, több mint 1 százalékos pluszban is volt az index, innen azonban alig másfél óra alatt több mint 800 pontos esést lehetett látni. A visszafogott piaci hangulatban egy ekkora rali utáni korrekció ezzel együtt nem számít meglepetésnek.
  • Főleg az OTP szenvedi meg a mai kereskedést, és hiába ért 6 048 forintig az árfolyam, innen 5 700 forint közelébe zuhant vissza a részvény. Jelenleg 2,7 százalékos mínuszával 5 800 forint körül jár az OTP, a forgalom pedig jelentős, 12,5 milliárd forintos. A Richter és a Magyar Telekom sem erős, 1,4-2,2 százalék körüli mínuszokat lehet látni.
  • Egyedül a Mol tartja jól magát, és bár nagyot zuhant napon belül az árfolyam, kora délután csak mínusz 0,4 százalékot mutat az árfolyam. A Molt az olajárak is segíthetik, a WTI 52,5-nél, a Brent 58,3-nál jár, és tartják az utóbbi napokban elért szinteket. Ezzel párhuzamosan az utóbbi hetekben jól szereplő OMV már 1 százalék feletti mínuszban van a bécsi tőzsdén.
  • Negatív a hangulat ma az amerikai piacokon, miközben az európai piacokon is inkább mínuszokat lehet látni. Az amerikai kiskereskedelmi forgalmi adatok sem lettek erősek, csak 0,9 százalékos volt a bővülés havi alapon, szemben a várt 1,1 százalékkal.
  • Erős lett a JPMorgan (NYSE: JPM) első negyedéve, a bankcsoport 1,61 dolláros tisztított EPS-t ért el, szemben a várt 1,41 dollárral. A piaci részesedés egyre nagyobb a vezérigazgató szerint, miközben a működés is egyre erősebb.
  • Vártnál jobbak lettek a Wells Fargo (NYSE: WFC) negyedéves számai is, az EPS 1,04 dolláros lett 98 cent helyett. A bevételek szintén erősebbek lettek a vártnál, amiben az alacsony kamatszint is segíthette a legértékesebb amerikai bankcsoportot.
  • A Johnson & Johnson (NYSE: JNJ) negyedéves gyorsjelentése is pozitívra sikerült, a tisztított EPS 1,56 dolláros lett, szemben a várt 1,53 dollárral. Főleg a gyógyszereladások felfutása segítette a vállalatot, ami 3 százalékos növekedést produkált éves alapon.
  • 15 százalékos pluszban van ma az Alcatel-Lucent (Párizs: ALU) árfolyama, miután a Nokia (Helsinki: NOK1V) megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a francia vállalat felvásárlásáról. A finn vállalat ma 4,3 százalékos mínuszban van a helsinki tőzsdén.
  • 18 százalékkal nőtt az utasforgalom 2014-ben a Wizz Airnél (London: WIZZ), miközben az ülőhely-kihasználtság 86,7 százalékra emelkedett, a 2013-as 85,7 százalékról. A megjelent hírek után a részvény árfolyama a pozitív tartományba emelkedett, jelenleg 14,5 fonton áll, ami 0,5 százalékos pluszt jelent.
  • Az Alibaba után újabb online kereskedelemmel foglalkozó cég érkezik a tőzsdére, az Etsy közel 200 millió dollárnyi forrást szerezhet a holnapi IPO során. A kézműves termékek kereskedelme számára platformot biztosító Etsy így üde színfolt lehet az amerikai tőzsdén, noha az értékeltség azért igen magasnak tűnik, ráadásul a cég még nem tudott nyereséget elérni nettó profit soron. Márpedig ezek a tényezők mindenképp óvatosságot indokolnak.