Elengedik a General Motors kezét

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok után Kanada is elengedi a General Motors kezét, az észak-amerikai ország ugyanis eladja az autógyártóban megmaradt részesedését.
Vágólapra másolva!

Hat év után végleg búcsút int a General Motorsnak Kanada, az észak-amerikai ország kormánya ugyanis bejelentette, hogy eladja az autógyártóban meglévő 4,6 százalékos részesedését a Goldman Sachsnek. A GM hétfői 36,66 dolláros záróárával számolva a részvénycsomag értéke 2,7 milliárd dollárra tehető. Ennek ellenére nem tudni, hogy Kanada mekkora bevételre fog szert tenni a tranzakcióból, ugyanis a felek nem közölték az ügylet részleteit. Annyit persze tudni, hogy a részvények április 10-ig gazdát cserélnek.

A kanadaiak lépésére 2 hónappal azután kerülhet sor, hogy az észak-amerikai ország egyik tartománya, Ontario is kiszállt a General Motorsból. Ontario februárban részvényeként még 34 dollárért értékesítette a GM-ben meglévő részesedését.

Kanada és Ontario közösen mintegy 10 milliárd dolláros segélycsomagot nyújtott a General Motors számára, ugyanakkor nem csak nekik köszönhető az Egyesült Államok legnagyobb autógyártójának talpra állítása. 2008-ban és 2009-ben az USA összesen 49,5 milliárd dollárt invesztált a cégbe, amely így megmenekült története egyik legnagyobb pénzügyi válságától.

Persze az Egyesült Államok szempontjából nem feltétlenül volt sikeres a befektetés, egy 2014 áprilisi riport szerint 11,2 milliárd dollárt bukott a General Motors megmentésén. Persze nem csak ebből a szemszögből érdemes megközelíteni a történetet, miután a GM az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, tehát a cég bedőlése tömeges elbocsátással járhatott volna együtt. Az Egyesült Államok egyébként már 2013 decemberére leépítette az autógyártóban meglévő részesedését.

Sebességet válthat a GM!

A GM részvénye idén eddig 5 százalékos emelkedést produkált, miközben 2014-ben 15 százalékos mélyrepülésen ment keresztül az árfolyam. Ezzel a teljesítménnyel egyébként alulteljesítőnek számít az európai autógyártókkal szemben, melyek rendre kétszámjegyű emelkedést mutathatnak fel 2015-ben.

Ennek ellenére jelenleg igen biztatóan fest a GM technikai képe, miután úgy néz ki, hogy az árfolyam csökkenését ismét megállította az ősz vége óta tartó emelkedő trendcsatorna. Sőt, a húsvét hétfői kereskedés során némiképp sikerült is innen megpattannia a papírnak. Az emelkedés kimenetelét erősíti az RSI indikátor is, amely legutóbb február és december tájt járt a 40-es szint alatt. Ezek pedig ekkor rendre az árfolyam megpattanását eredményezték.

A hegymenet folytatódása esetén a 41 dollár közelében lévő csatornatetőt is megcélozhatja a GM árfolyama, igaz, előtte még a 38 dolláros ellenállást is tartósan le kellene gyűrnie. Ez utóbbi pedig tavaly nyár után az elmúlt hetekben sem sikerült. A csatorna aljának letörése esetén a 200 napos mozgóátlagra (34,5 dollár környékén) lehet célszerű odafigyelni, mint kiemelt támasz.

November vége óta egyébként mi is optimisták vagyunk a GM részvényével kapcsolatban, az ekkoriban megfogalmazott kereskedési ötletünkön már egy 8 százalékos profitot be is biztosítottunk a veszteségvágó szint emelésével. Ráadásul ehhez további mintegy 2 százalékos osztalékhozam párosul a decemberi és márciusi osztalékfizetés révén.

General Motors napi grafikon (NYSE) Forrás: AmiBroker, Investor.hu