Alkoholt is készít a NAV Szakértői Intézete

másnaposság másnapos alkohol pálinka
Budapest, 2013. december 5. Pálinkát kóstol egy résztvevő a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett Szent Miklós Pálinka Ünnepen 2013. december 5-én. A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A múlt évben is mintegy 12 ezer tételt vizsgált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete, viszont a vizsgálatok részletesebbek lettek, a dohány- és alkohol termékek, valamint az üzemanyagok vizsgálata nem mutatott trendszerű változást a korábbiakhoz képest, mondta Romhányi Antal pénzügyőr ezredes, az intézet főigazgatója.
Vágólapra másolva!

Az intézet hét mobil laboratóriumot működtet, a múlt évben egy ilyen Csehországban egy hétig élesben dolgozott és a tapasztalatok alapján az ottani vámhivatal is vásárol mobil labort, mondta a főigazgató. Az intézet elsősorban a NAV megrendelésére dolgozik, de cégek részére is végez vizsgálatokat.

A vizsgált termékek 40 százaléka ásványolaj, 17 százaléka alkohol, 11 százaléka vegyi anyag, míg a dohánytermékek 4 százalékot tettek ki. A hamisított gázolajnak minősülő bázisolajat 234 esetben vizsgálták, ezek 65 százalékában találtak illegális üzemanyag felhasználást.

Erjesztik a gyümölcsöt

Az alkoholtermékeknél eltűntek a korábbi évek hamisítványai, így a metilalkohol is. A mostanában jellemző szabálytalanság az, hogy az alkoholtartalom, illetve a gyümölcs nem azonos a címkén feltüntetettel. Ezzel kapcsolatban Romhányi Antal elmondta, hogy mintát vesznek a különböző gyümölcsökből, azokat erjesztik, majd lepárolják, és az így nyert párlatokhoz viszonyítják a mintákat.

Összehasonlítás céljából készítik a párlatot Forrás: MTI/Kovács Tamás

A dohánytermékek közül 77 százalékban a vágott- és leveles dohányt vizsgálták. A drogellenes stratégia keretében pedig öt új molekula szerkezetet azonosítottak, és jelentették be azokat az európai együttműködés keretében, mondta a főigazgató.