Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
„Vajon sosem fogok megszabadulni ettől a problémás püspöktől?” – tette fel a kérdést II. Henrik angol király Becket Tamás püspökkel kapcsolatban. Kicsit hasonlóképp gondolkodhat Wolfgang Schaubel, német pénzügyminiszter is a görög ügyben. Persze tudjuk azóta a történelemből, hogy az angol király kívánsága teljesült, de nem lett tőle jobb a helyzet. Ha a görögök kilépnének, akkor nyilván alábbhagynának a populista kampányok Európa-szerte, viszont egy súlyos következmény mindenképp lenne: innentől kezdve bármelyik ország elhagyhatná a közös fizetőeszközt, ami pedig spekulációk hadát indítaná be egy-egy újabb krízishelyzet felbukkanásakor.
Sokan azt gondolják, hogy az újra bevezetésre kerülő gyenge drachma szinte egyenes utat jelentene az üdvösséghez. De ez akkor lenne igaz, hogy ha a görög gazdaság és termékek valóban versenyezni tudnának a nemzetközi piacokon. Viszont ez nem menne, sőt jelentős tőkekorlátozásokat és egyéb intézkedéseket kellene bevezetni, ráadásul csődök garmadája indulna be: a görög állam, a vállalatok és a lakosság által birtokolt, egyéb valutában kibocsátott hiteltartozások drasztikusan megugranának, aminek beláthatatlan következményei lehetnének. Nem is beszélve a politikai következményekről.
Senkit sem kényszerítettek arra, hogy hitelezzenek a görögöknek. Sőt, korábban a magántőke boldogan adta oda a helléneknek a németekéhez hasonló kamatok mellett a pénzt. Aztán 2010-ben egyértelművé vált, hogy az odatolt pénzek többsége nem kerül visszafizetésre. Ráadásul ahelyett, hogy belátták volna a helyzetet és inkább leírták volna a veszteségeket a hitelezők, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap sok százmilliárd eurós mentőcsomagot állított össze, és tovább öntötte a pénzt a feneketlen kútba. Mi lett ennek az eredménye? Még több pénz nem kerül visszafizetésre.
Görögország egy óriási gazdasági és pénzügyi kiigazítást hajtott végre a mentőcsomagért cserébe, számos olyan fájó intézkedést hozott, amivel mostanra több fronton is kiegyensúlyozta a költségvetési számokat. Mindezt úgy, hogy 2008 és 2013 között 27 százalékkal esett vissza a GDP, illetve 28 százalékon tetőzött a munkanélküliség. A kamatfizetés nélküli elsődleges egyenleg már pluszos, ami azért fontos, hogy ha az ország csődöt jelentene, akkor az adóbevételekből továbbra is tudná fedezni az állami kiadásokat.
Ez a mítosz vélhetően abból táplálkozik, hogy az emberek sok esetben nem hajlandóak elfogadni a veszteséget, inkább foggal, körömmel ragaszkodnak az elveikhez a beismerés helyett. Látni kell, hogy rossz volt az egész hitelezési folyamat, ráadásul a görögöknek hosszú évtizedekbe telik majd visszafizetni azon hiteleket, amiket meg sem kellett volna kapniuk. Totális zsákutca az egész.
Sőt, a kiigazítás és reformok ellenére is duplázódott az adósságteher a GDP-hez viszonyítva. Majdhogynem kijelenthető, hogy az adósságok elengedése szinte elkerülhetetlen. Már csak azért is, mert maga az adósságteher nem áll meg a görög határoknál, hanem az egész eurózóna vállát nyomja, állítja a Centre of Economic Policy Research.
A hatodik mítosz vagy egyfajta tévhit az, hogy ha a görögök becsődölnek (bár ezt már részben megtették 2012-ben a magánhitelezők adósságleírása kapcsán – szerk.), akkor majd elhagyják az eurózónát, és újra bevezetik a drachmát. Az szinte biztos, hogy ha Görögország csődöt mond, akkor a görögök bankokat le fogják kapcsolni az Európai Központi Bank által működtetett lélegeztetőgépről, tudniillik nem fognak hozzáférni a sürgősségi likviditási támogatáshoz (ELA).
Ebben az esetben a bankoknak tőkekorlátozásokat kellene bevezetniük, valamint nem fizetnék tovább a hiteleket sem. (Mondjuk láttunk már ilyet 2013-ban Ciprus esetében, és működött – szerk.)
Persze valamilyen megoldást akkor is kellene találni a helyzet kezelésére. Ilyen lehetne az úgynevezett informális adósságlevél (angol rövidítéssel IOU) bevezetése. Ezeket a görög állam bocsátaná ki kötelezettségvállalásai ellenében, miközben továbbra is az euró lenne a hivatalos fizetőeszköz.
Mi az az IOU?
Az IOU-jellegű eladósodás jóval rugalmasabb kereteket biztosít az adósnak egy kötvénykibocsátáshoz képest, hisz az adósságlevélnek nem feltétlen kell tartalmaznia azt, hogy az adós mikor törleszt, egyáltalán fizet-e kamatot, sőt még arról sem kell mindenképp tájékoztatni, hogy milyen formában történik meg a kifizetés. Persze az ilyen jellegű eladósodás egyáltalán nem erősíti a felek közti bizalmat.
Akárhogy is próbáljuk megdönteni a fent említett hat mítoszt, nem létezik egyértelmű és teljesen kielégítő megoldás. De valahol el kell kezdeni. A megoldási csomagnak biztosan tartalmaznia kell azt, hogy az adósságteher folyamatosan csökkenjen a reformintézkedések véghezvitele mellett. Mindenképp új alapra kell helyezni a görög gazdaságot, hogy képes legyen hosszú távú fejlődésre és növekedésre. De ehhez a görögök elkötelezettsége is kell, mert ha minden reformot csak le akarnak tolni a torkukon, akkor ott szinte garantálható a bukás.
Ha nem tudnak ilyen megállapodásra jutni, akkor a kisebbik rossz megoldás az, ha hagyják Görögországot csődbe menni és elhagyni az eurózónát. Persze ez is rossz megoldás, de bizton senki nem tud jobbat mondani – fejezi be gondolatait Martin Wolf.
