183 millió forinttal tolták meg tavaly a kis gyógyszertárakat

Vágólapra másolva!
Közzétették a kormány honlapján a kisforgalmú gyógyszertárak működési támogatásának négyhavi adatait, ezek alapján csaknem 182 millió 770 ezer forintot kapnak összesen a patikák.
Vágólapra másolva!

A törvény értelmében működési célú támogatásban azok a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások részesülhetnek, amelyek az adott település gyógyszerellátását egyedül biztosítják és a gyógyszerforgalmazásból származó árrésbevételük hatékony gazdálkodás mellett is rendkívül alacsony.

Az egyes patikát üzemeltető vállalkozások külön jogszabály szerinti mértékben és feltételekkel jutnak hozzá a támogatáshoz. A most közzétett összegek a tavaly októberi, novemberi, decemberi, illetve az ez év januári támogatási összegek.