Hiába a menedzsment optimizmusa az Adidasnál, a gyenge 2014-es év után közel sem biztos, hogy mindenki örülni fog. A vezetők bónusza ugyanis veszélyben lehet, írja a Die Welt.
Az információk szerint főleg attól függhet a menedzsment bónusza, hogy mennyire sikerül a piaci részesedést növelni a nyugat-európai focipiacon.
Ezzel együtt az amerikai divízió teljesítményét is figyelni fogják majd, főleg a TaylorMade golfpiacon lévő szereplése lehet kulcs.
Ha gyenge lesz a teljesítmény és a cég nem tudja növelni az értékesítést, akkor a vezetők is búcsút inthetnek a mesés bónuszoknak.
A tervek szerint ezek majd a május 7-én lévő éves közgyűlésen kerülhetnek elfogadásra.
Elméletileg a hírek kedvezőnek számítanak, mivel a menedzsment ezzel jobban fókuszba helyezné a részvényesi értékmaximalizálást.
Az árfolyam ugyanakkor ma 2,5 százalékos mínuszt mutat, és 68,5 euróig csúszott vissza a papír. Nyitás után ráadásul 66,8 eurón is járt az árfolyam, a befektetők tehát nem fogadják jól a legfrissebb híreket.
Ezzel együtt az is lehet, hogy már a csütörtöki napra várnak, ahol a tervek szerint új öt éves stratégiát mutathatnak be a vezetők. Ez akár nagyobb mozgást is hozhat az árfolyamban.
Ezzel együtt az Investor Trader ügyfelei így sem bánkódhatnak, miután január elején megfogalmazott kereskedési ötletünkön így is 20 százalékos profitot érhettek el eddig.