Ezért fontos, hogy a vállalat tudjon a krónikus betegségekről

Vágólapra másolva!
Létezik egy átvilágítás a vállalatoknál, amellyel mind a munkavállalók, mind a cégek tetemes összeget meg tudnának spórolni. Érdemes tudni róla.
Vágólapra másolva!

A Trenkwalder szakértői felméréséből kiderül, hogy akár több tízmilliót meg lehet takarítani évente az úgynevezett rehabilitációs átvilágítással. Minden társaság, amely 25 főnél nagyobb létszámmal működik, ám az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát, a hiányzó létszám után fejenként 964 500 forintot köteles rehabilitációs hozzájárulás címén fizetni az államnak évente.

Az úgynevezett rehabilitációs audit a csaknem milliós költség jelentős részét a cégnél tartaná: a tapasztalat szerint a dolgozók 1,5-6 százalékáról derül ki, hogy krónikus betegséggel élő személyként SZJA-kedvezményre jogosult. Az őt alkalmazó társaság pedig megtarthatja a rehabilitációs hozzájárulást. Balog Lajos, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetője szerint előfordul, hogy sem a munkavállaló, sem a munkáltató nem tud a kedvezményről, ezért nem is élnek a jogszabály biztosította lehetőségekkel. Pedig a kedvezmény visszamenőlegesen is jár a fogyatékosság vagy a betegség diagnosztizálásának napjától kezdve, 5 évre visszamenőleg.

A szóban forgó betegségek között a mozgásszervi panaszok a leggyakoribbak, de az audit során egyre többször derül fény cukorbetegségre, IBS-szindrómára vagy Crohn-betegségre, illetve különféle immunbetegségekre. Ez azért lényeges, mert gyakran maguk az érintettek sem tudják, milyen anyagi támogatásra jogosultak az állapotuk miatt.

„A rehabilitációs auditokban rejlő országos potenciált jól mutatja, hogy miközben 2013-ban a munkáltatók csupán 67 ezer fő után igényelték vissza a rehabilitációs hozzájárulást, a megváltozott munkaképességűek száma jelenleg 700-750 ezer főre tehető. Eközben egy néhány évvel ezelőtti dolgozói egészségfelmérés szerint másfél millió aktív korú lakos jelezte, hogy tartós, legalább hat hónapja fennálló betegséggel rendelkezik” – mutat rá a Trenkwalder rehabilitációs szakértője.