Vágólapra másolva!
A napi fogyasztási cikkek online piacán továbbra is a piperék és kozmetikumok, valamint a gyógyszerek, vitaminok, étrend-kiegészítők a két húzókategória – derült ki a KutatóCentrum felmérésből. Emellett az utóbbi évben jelentősen megnőtt a bio- és friss élelmiszerek, valamint az italáruk online beszerzése is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben nem volt jelentős elmozdulás a napi fogyasztási cikkek online beszerzése terén viszont jelentősen megnőtt az élelmiszervásárlók aránya: a bioélelmiszerek rendelése egy év alatt megduplázódott, 6 százalékról 12 százalékra nőtt, a friss élelmiszereké és az italáruké pedig egyaránt 9 százalékról 12 százalékra bővült.

A piperékre kattintunk

A KutatóCentrum felmérésből kiderül, hogy az interneten húzóterületnek számító piperék és kozmetikumok online értékesítése is megnőtt: 2014-ben a napi fogyasztási cikket vásárlók kétharmada rendelt valamilyen szépségápolási cikket online. „A dobogó második fokát 29 százalékkal továbbra is a gyógyszer, vitamin és étrend-kiegészítő kategória foglalja el. Ezt követik a háztartási és vegyi áruk 19 százalékkal, valamint tartós vagy féltartós élelmiszerek 14 százalékkal” – mondta el Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

Szeretünk kozmetikumot rendelni a neten Forrás: Takács Nóra

A hagyományos üzletekben a napi fogyasztási cikkek közül első helyen 85 százalékkal, a friss élelmiszerek vannak, majd a tartós vagy féltartós élelmiszerek 67 százalékkal, valamint italárukat a vevők 67 százaléka vásárol.

Mindent visz az ár

A napi fogyasztási cikkek kiválasztásakor az ár a döntő szempont, megelőzve a márkát és a forgalmazót. A webáruház kiválasztása esetén is a kedvező árak és alacsony szállítási díjak nyomják a legtöbbet a latba, ugyanakkor a széles választék csak egy hajszállal szorult a második helyre - derül ki a kutatásból.

A felmérés hátteréről:

Az E-Shopping FMCG Report a KutatóCentrum évente lebonyolított kutatása, mely a lakosság napi fogyasztási cikkekhez kapcsolódó online vásárlási szokásait és trendjeit vizsgálja. Az adatgyűjtés 2014 október-novemberében, 1220 internetező online megkérdezésével történt.

zárva tartó bolt illusztráció, pénztárgépcsere Forrás: MTI/Czeglédi Zoltán

A webáruházak nyerhetnek a vasárnapi boltzárral

Míg a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek és a plázák tulajdonosai szívják a fogukat, néhányan akár nyerhetnek is a vasárnapi zárva tartással. Az online áruházak egy része legalábbis arra számít, hogy nőni fog a forgalma március 15-étől. A piac egyelőre nem nagy, de olyan dinamikusan növekszik, hogy még negyedévre előre sem éri meg tervezni.