Átszervezi ukrán működését a Wizz Air

Vágólapra másolva!
Felfüggeszti ukrán leányának tevékenységét a Wizz Air, miután az országban kialakult helyzetben nem tud gazdaságosan működni. Ugyanakkor nem szűnik meg teljesen az ukrán kötődés, hiszen a magyar leány egy gépet állomásoztatni fog a kijevi bázison.
Vágólapra másolva!

Ma reggel arról számolt be a Wizz Air, hogy további reorganizációs intézkedéseket tesz ukrajnai tevékenységével kapcsolatban. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ukrán leányvállalata befejezi működését, azt követően, hogy már 2014-ben is drasztikus kapacitáscsökkentésekre került sor az országban kialakult helyzetre való tekintettel.

Viszont nem szakítja meg teljesen Ukrajnával a kapcsolatot a cég, hiszen a magyar leánycég egy gépet állomásoztatni fog a kijevi reptéren. A Wizz Air Ukraine-nek eddig 2 gépe volt a fővárosban, a fennmaradó másikat Kassára helyezik át, ahonnan Milánóba és Sheffieldbe fog repülni.

A cég azt is megemlítette, hogy amint javulnak a feltételek, vissza is térhetnek az ukrán piacra. A lépésnek egyébként csak marginális hatása lehet a csoport eredményére, mivel már a tavaly szeptemberben záruló üzleti félévben is 3 százalék alá csökkent az Ukrajnából származó bevétele csoportszinten a fent említett leépítések miatt, holott még a 2014 márciusban végződő üzleti évben is 5,4 százalék volt az arány.

Vagyis a lépés racionálisnak mondható, mivel a cég híres arról, hogy azokról az útvonalakról, ahol nem termel megfelelő profitot, kivonul, vagy legalábbis kapacitást csökkent, és inkább prosperálóbb desztinációk felé veszi az irányt.

A Wizz Air ezek mellett azt is közölte, hogy várakozásaiknak megfelelően fog alakulni a most márciusban végződő üzleti évükben az árbevétel és a profit is. Arról viszont nincsenek információk, hogy számszerűleg milyen eredményre számítanak. Az előzetes eredményekről május 27-én számol majd be a cég.

A Wizz Air részvénye egyébként meglehetősen jól teljesít mióta tőzsdére lépett a cég, hiszen a 11,5 fontos IPO-árnál már több mint 17 százalékkal magasabban van a jelenlegi árfolyam. Persze amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a forgalom drasztikusan visszaesett az első hét óta. Március 10-től az átlagforgalom nem éri el az 500 ezer fontot sem (jelenlegi GBPHUF árfolyamszinteken kb. 200 millió forint). Ez pedig okozhat nagyobb kilengéseket is napon belül, amire egyébként már láthattunk példát a héten is.

A Wizz Air árfolyama (London) Forrás: Investor.hu, AmiBroker

A Germanwings légikatasztrófája következtében az egész légiszektor rosszul teljesített aznap a tőzsdén, azonban már akkor nap végére a hirtelen pánik után visszakapaszkodtak valamelyest az árfolyamok. Egyelőre pontos információk nincsenek a Germanwings gép lezuhanásával kapcsolatban, de már megkezdődtek a vizsgálódások, viszont amíg nem tudni az okokat, nehéz bármi konkrétumot mondani arról, hogyan hathat ez az európai légiszektorra.

Persze egy ilyen katasztrófa negatív hír, ez látszódott a részvényárfolyamok reakciójából is, viszont hosszú távon egy adott cég eredménytermelésére minimális hatással lehet, azt feltételezve, hogy nem egy olyan műszaki hiba okozta az esetet, amely felmerülhet más Airbus A320-as gépeknél. Amint megtudjuk az okokat, már tisztábban látunk majd.