Vágólapra másolva!
Miközben már napok óta az OTP és a Richter köti le "minden" figyelmünket, a Magyar Telekom szép lassan, de biztosan kezd meglógni. 372 forinton jár az árfolyam, utoljára tavaly ősszel járt hasonló magasságban. Ha így halad, könnyen elérhetjük megint a 385 forintos korábbi csúcsot.
Vágólapra másolva!

Ha az árfolyam tényleg így tenne, és a surranópályán meglógva elérné hamarosan a 385 forintos magasságot, annak mi is nagyon örülnénk sok más befektető mellett. Tavaly október végén ugyanis, amikor elvetették az internetadó ötletét, az Investor Trader ügyfeleket a telekompapírok vásárlására buzdítottuk. Már a mostanáig elért 10 százalékos hozam is szép, de a 385-ös célszint elérése lenne az igazán kellemes látvány.

Miért emelkedik a részvény? Egyrészt a napokban minden magyar papírt elkezdtek venni, részben talán ezért. Meg a tízéves kötvényhozam nagyon mélyen van, és bár jelenleg nem fizet osztalékot a Telekom, az árfolyam kötvényhozammal való együttmozgása és mozgatása valószínűleg jól beleégett a fejekbe, hogy most is működjön az összefüggés. Mivel korábban voltak arra vonatkozó pletykák, hogy esetleg a távközlési szektor terheit is mérsékelheti a kormány, a bankadó csökkentésének bejelentése ismét reményt ébreszthetett az ilyen irányú spekulációkban. A TVK felvásárlása után ráadásul a Magyar Telekom kivásárlására vonatkozó pletykák is erősödhettek, bár ez már kicsit talán belemagyarázásnak tűnik. Valószínűleg lehetne még folytatni a sort sok más tényezővel is, a következő fontos mérföldkő mindenesetre a két hét múlva érkező negyedéves gyorsjelentés lesz a papír számára. Meglátjuk, addig hova jut az árfolyam.

A Magyar Telekom napi grafikonja Forrás: Amibroker, Investor.hu