Vitték ma is a magyar papírokat

Vágólapra másolva!
1,75 százalékos átlaghozam mellett minden papírt elvittek ma az ÁKK 3 hónapos DKJ-aukcióján.
Vágólapra másolva!
  • Ezzel együtt az elmúlt két alkalommal eddig a meghirdetettnél többet fogadott el az ÁKK, amire most nem került sor.
  • A benyújtott ajánlatok értéke sem érte el a 160 milliárd forintot, ami elmaradás a legutóbbi két héthez képest.
  • Az átlaghozam ugyanakkor 9 bázisponttal jobb, mint az előző héten, miközben a tegnapi másodpiaci hozamnál 3 bázisponttal magasabb.
  • A forint árfolyama nem reagált érdemben, folytatja erősödését, és már 318,4 közelében mozog az euróval szemben, holott reggel még 320-nál járt.
  • A magyar eszközöket is veszik a befektetők, valamennyi nagyobb részvény árfolyama pluszban jár, és a BUX is 1 százalékkal tud már emelkedni.