Minden cégnek legyen YouTube csatornája

YouTube, celeb, gémer, gameplay, kampány
Egyértelműen a magyar youtuberek jelenléte húzta fel a kampányt
Vágólapra másolva!
Az internetről szóló adatok gyakorlatilag abban a másodpercben évülnek el, hogy kiejtjük a szánkon. Az elmúlt pillanatban tehát azt mondhattuk, 5 éven belül 5 milliárd, 10 év múlva 7 milliárd felhasználóra számítunk – bár állítólag akkor már 8 milliárdan élünk majd a bolygón. Most ugyan notebookról, telefonról, esetleg tabletről netezünk, de egy évtized múlva az eszközeink száma állítólag átlagosan hétre emelkedik.
Vágólapra másolva!

Ki tudja, köztük lesz-e a szemüveg – kezdte előadását a II. Magyar Marketing Fesztiválon Hernádi Gábor, a Star Networking ügyvezetője. Ha így halad a fejlesztés, az autónk, a ruhánk, a hűtőnk is okos lesz, és ezek az eszközök folyamatosan vizsgálják majd a szokásainkat. A cégeknek ez újabb óriási lehetőség, mit kezdenek a vevőikkel.

Egyértelműen a magyar youtuberek jelenléte húzta fel a kampányt Forrás: 576 KByte

Szinte minden netező YouTube felhasználó is. Magyarországon 3-4 millióan keresik fel naponta, a világon több mint egymilliárdan. A Google után a második az óriások között, és sokaknál az egyes számú kereső. Jóllehet ma már a kétévesek nem a technikát nem értik, hanem azt, miért nem mutat semmi újat a tévé képernyőérintéssel, ez a gigantikus elérés nemcsak az ő nemzedéküknek lesz érdekes. Amerikában több felhasználót tud magáénak a YouTube, mint a Facebook. Efelé haladunk Magyarországon is, bár a hazai adatok inkább a tévénézéssel hasonlítják össze a felületen töltött időt. A kettő pedig mind órában, mind heti alkalomban gyorsan közelít egymáshoz. Hol van már a tévéreklám mint legtúlárazottabb, egyben leghatékonyabb szócső? A YouTube-on, Google termék lévén, milliószor könnyebb célozni, találni, eredményes kampányt hozni.

De hogyan lehet mindez hatással a kkv-szektorra?

Kétféleképpen. Vagy hirdet a cégem, vagy létrehoz egy csatornát.

Bár a céges blogolás – néhány üdítő kivételtől eltekintve – soha nem futott fel a hazai szektorban, raklapnyi cikk és poszt próbált meggyőzni mindenkit az ellenkezőjéről, arról, hogy sok munka, de megéri. A YouTube csatorna nagyon hasonló hatásra képes, mint a jól vezetett blog, csak szavak helyett minifilmekkel operál. És hogy mi legyen a téma? Az égvilágon minden. Számtalan reménytelenül unalmas profilúnak mondott cég bizonyította be, hogy a témakeresés mint probléma nem is létezik. A blogban, ahogy a videócsatornán, egyetlen varázsszó old meg és ér el mindent: sztorizzunk.

Hernádi Gábor egy testépítő kellékeket forgalmazó boltot, a Shopbuildert hozta fel példának. Hogy az edzéstervek mellett konyhai tippeket is találunk, aligha meglepő, de azért a proteinporos túrótorta talán tud újat mondani. Ez a vállalkozás arra érzett rá, összegzi Hernádi, hogy ha szakértőként építik a közösséget, a hitelességükkel és a hasznos tartalommal elérik, akit el akarnak érni. Attól kezdve övék a piac. Mivel kivonult a magyar piacról, már súlytalan példa a Praktikeré, pedig nagyon jól csinálták, rengeteg munkafolyamatot elmagyaráztak a csatornán, ahonnan csak egy ugrás volt, hogy a vásárlók be is szerezzék, ami kell.

Miért érdemes?

Először is mert ingyen van. Attól kezdve, hogy van Gmailünk, van csatornánk is, de hogy mennyire válik a hasznunkra, megint csak rajtunk múlik. A releváns, érdekes, vicces, izgalmas tartalmak stabilan építik a márkátextra elérést biztosítanak. Ha a csatornámon mindez annyira bejött, hogy reklámokat engedélyezhetek, pénzt keresek vele, nem is keveset. A videós reklámoknál a megtekintés számít – átugrásért nem fizet a hirdető –, a bannereknél természetesen a kattintás. A magyar YouTubereknek pár százezret hoz, nemzetközi pályatársaiknak milliókat. Végül ne feledkezzünk el a SEO előnyről, amelyet egyébként egyre nehezebb megszerezni. A Google magától elhelyez 3 videós találatot, ha jól vannak megcsinálva.

Csakhogy nekem nincs időm forgatni…

Ezért három lehetőség közül választhatnak a cégek. A kézi kamerával előállított ingyenes kategória nagyon barkács, de hát milyen volna, ami nem kerül semmibe. A félprofik könnyen vágható stock videók között tallózhatnak, végül aki időt is, pénzt is hajlandó áldozni rá, erre szakosodott stábot bíz meg. Az eredményeken persze ez is, az is meglátszik majd.

Sajátos termékszponzoráció

A YouTube kitermeli a saját celebjeit. Kisiskolásoktól gyermeklelkű férfiakig ível az a célcsoport például, akinek a gémerek készítik a videóikat. Ha esetleg van olvasónk, aki még nem találkozott ezzel: olyasmi, mint evés helyett sok-sok percben vagy streamen órákon át bámulni, amint valaki más lassan, akkurátusan, óriási étvággyal, minden falatot kielemezve többfogásos lakomát tüntet el. Csak itt ebéd helyett számítógépes játékoké a főszerep.

Nos, ilyen celebekre terméket bízni is az elérés egy fajtája. Három ismert magyar videós, Szirmai Gergely (Hollywood News Agency), Kiss Imre a GameDay Irodától, illetve a hazai Minecraft társadalom legfőbb egyénisége, Gergely Viktor a Pingvinharcos csatornától több videót forgatott a Microsoft és az 576 Kbyte kampányához. A youtuberek csak a saját csatornájukat, az ő követőiket célozták, de a kampány – és ebben minden bizonnyal benne volt a hitelességük – kiradírozta a határokat. Hernádi Gábor szerint az adatok alapján – 5 film, 3 srác, 17 százalékos megnézési hajlandóság, amikor 10 az átlag, és itt nagyon célzott közönségről beszélünk, 91 százalékos végignézési arány – nyugodtan kijelenthetjük, szerették az emberek, akár akarnak Xboxot venni, akár nem, kíváncsiak voltak a filmekre és örömmel osztották meg a közösségi médiában. Az organikus háló bekapcsolódása 1 forintos elérést biztosított az eredetileg 4-6 forintos megtekintési költséghez.

Hernádi Gábor végül felhívta a figyelmünket az áprilistól kötelező újításra: minden csatornatulajdonosnak át kell állnia a Universal Analyticsre, ami mindent, de mindent képes lesz mérni. (Akit érdekel, hogyan hackelte meg egy csapat fejlesztő az alkalmazást, hogy szó szerint bármiről adatokat kapjanak, nézze meg a viccüket itt.) Igaz, emiatt technikailag is több lehetőségünk lesz. Tanácsa, hogy legyünk tisztában legalább az alapvető adatokkal, mert csak szaktudás birtokában fogunk tudni jó döntéseket hozni.