Az elmélet is hitelesebb a gyakorlati szakemberektől

Vágólapra másolva!
Bár az MBA-képzés végzősei jobbára nagyvállalatoknál helyezkednek el, az elitképzés szeretne nyitni a kkv-szektor felé is. Fontos volna, hogy a céges utánpótlásban a visszavonulók helyébe jól képzett menedzserek és tulajdonosok lépjenek be.
Vágólapra másolva!

Minderről dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke beszélt a KKV-Háznak adott interjújában. A beszélgetés számos nagyvállalati és politikai kérdést is érint, a professzor egy ponton a kis- és középvállalatok működése és a kormány közt von analógiát: „Az államapparátusban, csakúgy, mint egy kisebb vagy nagyobb üzleti vállalkozásnál, fontos vagyonelem a szervezeti memória, amely a munkatársak fejében található. Túlzott személycserékkel ez a humán tőke odavész. A döntések talán gyorsabbak lesznek, de a selejt aránya nagyon megnőhet. Egy magáncég olyan sok rosszul előkészített döntést nem bírna ki, mint amennyit a magyar kormányzat produkál – no de a társadalmunk elég szívós.”

Szó esne még a Magyar Nemzeti Bank tavalyi ingatlanbefektetéseiről, de a volt jegybankelnök inkább kikerüli a választ, bár érezteti aggályait: „A jegybank azonban nem befektetési bank, a jegybanki indoklással több bajom volt, mint az épület(ek) vásárlásának tényével.”

A teljes interjú elolvasható ezen a linken.