Nem lesz olcsóbb a kenyér

Vágólapra másolva!
A Magyar Pékszövetség szerint az üzemanyagár csak néhány százalékot tesz ki a kenyér költségében, ezért hiába lett olcsóbb 64 forinttal a gázolaj január óta, nem indokolt az árcsökkentés.
Vágólapra másolva!

A korábbi 40-50 forintos dízeldrágulás 12-18 százalékos kenyérdrágulást eredményezett.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a szállítási költség 16-20 százalékot tesz ki az összes költségből. A logisztikai költségnek azonban jó néhány egyéb eleme is van, a jármű fenntartása, a sofőr bére, a különböző biztosítások, a súlyadó, a szervizköltségek, az útdíjak is idetartoznak.

Ezek figyelembevételével az üzemanyag árának a súlya a logisztikai költségen belül körülbelül egy százalék – közölte.