Törvényt módosítana a kormány a paksi bővítés miatt

Vágólapra másolva!
Törvénymódosítás jöhet a paksi bővítés kapcsán, módosítanák a beruházással kapcsolatos jogszabályokat. Egy a jövőben felállítandó testület a paksi bővítés „média-vonatkozásairól” is jelentene a kormánynak.
Vágólapra másolva!

A nukleáris létesítmények előkészítését, megvalósítását, működését érintő törvények „aktualizálását”, az egyes jogszabályok közötti összhang megteremtését készíti elő a hétfői Közlönyben megjelent kormányhatározat.

A határozatból nem derül ki, hogyan és milyen jogszabályokat módosítanának, csupán annyi, hogy „a megvalósítás elősegítése érdekében az érintett miniszterek egyebek mellett javaslatot tesznek a beruházással összefüggő hatósági eljárásokban hatáskörrel rendelkező hatóságok szakmai felkészítéséhez, továbbá anyagi és humán erőforrásainak rendelkezésre állásához szükséges intézkedésekre.”

Vállalkozókat is képeznének

A határozatban szintén szerepel egy „beszállítói program” indítása is, amelynek szervezeti kereteit és forrásait biztosítanák, valamint egy kutató-fejlesztő testület felállítása is. Utóbbiban a tervek szerint különböző vállalatok is helyet kapnának, így készülve fel a beruházásban való részvételre. Erre a célra egy új kutatóreaktor megépítését tervezik, „lehetőleg magyarországi telephelyen”.

A média-vonatkozások is érdeklik a kormányt

A paksi beruházást a határozat szerint a kormány szigorúan felügyelné: mint írja, szükséges lehet, hogy a kormány legalább félévente jelentést kapjon majd az új blokk(ok) építéséről. Sőt, a kormány a beruházás „műszaki-nukleáris biztonsági, pénzügyi-költségvetési, társadalmi, média, gazdasági és foglalkoztatáspolitikai vonzatairól” is rendszeres jelentéseket kérne.