Vágólapra másolva!
Nyílt levelet írt a 60ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport a magánnyugdíjpénztárak vezetőihez. Azt kérik, dolgozzanak ki javaslatot a megmaradt magánpénztári rendszer önkéntes pénztári rendszerbe olvasztásáról.
Vágólapra másolva!

A csoport szerint a módosított szabályozás csorbítja a pénztári törvényben biztosított önrendelkezési jogukat, és az ügyben megszólaló kormánytagok és kormánypárti politikusok kijelentései sem segítették a szakmai érvek tárgyilagos ütköztetését, de hajlandóak feltételezni, hogy a kormány valódi megoldásra törekszik.

A csoport ezért arra kéri fel a magánnyugdíj-pénztárak vezetőit, hogy alkossanak részletes koncepciót a megmaradt magánpénztári rendszer önkéntes pénztári rendszerbe olvasztásáról. A megfelelő javaslat a csopot szerint nem csak a vagyon megmaradásának garanciáját biztosítja, hanem kezeli a két pénztári ág alapfunkcióiból adódó eltéréseket is, választ adva a miniszternek a törvénymódosítás indokolásában tett felvetésére, amely szerint az átlátható működés követelménye miatt nincs lehetőség a vegyes pénztári működésre.

Már választ is kaptak

A címzettek egyike, Kutiné Csurgai Ágota, a Szövetség Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a csoport Facebook bejegyzése alatt válaszolt, mint írta, a csoport felkérésétől függetlenül döntöttek arról, hogy kidolgozzák azt a törvényjavaslatot, mely biztosíthatja a magánpénztári tagok vagyonának védelmét. A jogszabálytervezetet nyugdíjszakértőkkel akarják megvitatni, majd az elkészült anyagot az NGM-nek és a parlamenti pártoknak is eljuttatják.