Horgásznak adták ki magukat a cigicsempészek

dohánytermék, csempészáru, megsemmisítésre váró cigaretták egy szegedi cég telephelyén
Vágólapra másolva!
A NAV pénzügyőrei és a határrendészek egy gyümölcsösben 2 500 doboz, a későbbiekben pedig egy hátrahagyott személyautóban 12 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.
Vágólapra másolva!

Az adóhivatal közleménye szerint Milota külterületén a hajnali órákban hőkamera jelezte, hogy az árvízvédelmi töltésen át két ember ládákat cipel a közeli gyümölcsös területére. Az ellenőrzést végzők igazoltatták a kamerával észlelt személyeket, majd átkutatták a terepet, és a gyümölcsfák között 5 db fekete nejlonzsákba csomagolt kartondobozt találtak, közölte a NAV.

„Horgászni indultak”

A kartonok átvizsgálása során összesen 2500 doboz magyar adójegy nélküli cigaretta került elő. A gyümölcsösben igazoltatott két férfi nem ismerte el, hogy a sajátjuk lenne a megtalált dohánytermék, elmondásuk szerint ők csak horgászni indultak, majd bizonyításul egyikük felmutatta a horgászbotját és a horgászengedélyét.

Megsemmisítésre váró cigaretták Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A pénzügyőrök a 2 millió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát lefoglalták, és a pénzügyi nyomozók ismeretlen tettes ellen jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak, közölte az adóhivatal.

A kocsit is hátrahagyták

Uszkán egy régi típusú, rendszám nélküli, sötétített ablakú személygépjárműre lettek figyelmesek a NAV pénzügyőrei és a határrendészek. A jármű ablakain bevilágítva utasokat nem, csak fekete nejlonba csomagolt ládákat láttak a hátsó ülésen, valamint, hogy az indító kulcs az autóban maradt. A pénzügyőrök összesen 12 ezer doboz, mintegy 10 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le. A NAV pénzügyi nyomozói ismeretlen tettes ellen jövedéki orgazdaság bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.