Oroszország szenet szállít Ukrajnának

Vágólapra másolva!
Oroszország havi 500 ezer tonna szenet szállít péntektől Ukrajnába, ahol a hőerőművek működéséhez szükséges antracithiány komoly energiagondokat okoz – jelentette be az orosz miniszterelnök-helyettes.
Vágólapra másolva!

Dmitrij Kozak azt mondta, hogy a szállítást az ukrán kormány kérte, a szenet kedvezményes, orosz belföldi áron számolják el. Reményét fejezte ki egyben, hogy az intézkedés hozzájárul a Krím biztonságos energiaellátásához is.

Ukrajna Európa második legnagyobb széntermelője. Ukrajnában kizárólag a Donyecki medencében bányásszák az antracitot, amely a legerősebben összenyomott kőszén, és a fűtőértéke is a legkiválóbb. A térség jelenleg az orosz szakadárok ellenőrzése alatt áll, a bányászat gyakorlatilag teljesen leállt.

A szénszállításokkal kapcsolatos orosz döntés mögött részben az is áll, hogy Ukrajna fedezi az Oroszország által márciusban annektált Krím áramszükségletének 80 százalékát. Az Ukrinterenergo ukrán állami áramszolgáltató szerint, ha romlik az áramellátás Ukrajnában, akkor teljesen leállhat a Krím ellátása elektromos energiával.

Szerdán például egy időre le kellett kapcsolni az áramszolgáltatást a Krímben. Az ukrán vállalat arra hivatkozva tette ezt, hogy a félszigeten túllépték az áramfogyasztásra vonatkozó, megszabott keretet.