Eljött a Vodafone ideje!

Vodafone
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapban már többször is felhívtuk a figyelmet a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatójára, a Vodafone-ra, ugyanakkor eddig csupán a vonzó fundamentumokat emeltük ki. Most azonban a technikai kép is igen szépen fest, így egy kedvező hozam/kockázat arányú beszállóra nyílik lehetőség.
Vágólapra másolva!

Európa első számú mobilszolgáltatója, a Vodafone stabil osztalékfizetéssel, növekedési kilátásokkal, kedvező eladósodottsággal rendelkezik, sőt komoly növekedési potenciál rejlik a fejlődő piaci ügyfélállományában. De képben vannak lehetséges akvizíciós célpontok is.

Korábbi részletes elemzéseink: Kirobbanó formában a Vodafone , UPC-Vodafone frigyről pletykálnak

Egy valami azonban mostanáig hiányzott, mégpedig a kedvező technikai kép. Ez most nagyban változott, hiszen rendkívül kedvező jelként értékelhető, hogy az elmúlt napok pesszimista piaci hangulata ellenére megállt a Vodafone árfolyamcsökkenése, sőt sikerült is felpattannia a telekompapírnak. Így remek hozam/kockázat arány mellett lehet kereskedni a részvényben a megfelelő kockázatkezelés mellett.

A teljes elemzés a konkrét beszállási és kiszállási stratégiával ügyfeleink számára érhető el.

Vodafone Forrás: Amibroker, Investor.hu