Csúnyán megégette magát a tőzsdecápa

Vágólapra másolva!
A híres milliárdos befektető, Carl Icahn csúnyán megégette magát a kanadai olajcégbe, a Talisman Energybe történő befektetésével. A tavaly októberben vásárolt részesedésén közel 300 millió dollárt veszíthet, miután a spanyol Repsol cég felvásárolja a Talismant.
Vágólapra másolva!
  • Elég rosszul szállhat majd ki Carl Icahn híres milliárdos aktivista befektető a kanadai olajcégbe, a Talsiman Energy-be történő befektetéséből.
  • Icahn még 2013 októberében jelentette be, hogy bevásárolt Talisman részvényekből. Tavaly decemberi beszámolókból azt lehet tudni, hogy hozzávetőlegesen 76 millió darab részvényt vett meg nagyjából 894,5 millió dollárért (Ez 11,7 dollár körüli részvényenkénti átlagárat jelent).
  • Kedden viszont a spanyol Repsol bejelentette, hogy 8,3 milliárd dollárért felvásárolja a Talisman Energy-t. Az ajánlat keretében részvényenként 8 dollárt fizetne a kanadai cégért.
  • Ez 56 százalékos prémiumot jelent a Talisman részvények hétfői záróárához képest, ami segített Icahnen is, ugyanis az árfolyam 45 százalékot ugrott a keddi kereskedésben. Viszont még így is lényegesen alacsonyabb az ár, mint ahol Icahn bevásárolt.
  • Vagyis nem ez lesz a nagyöreg befektető legnagyobb dobása. Icahn az elmúlt időszakban olyan technológiai nagyágyúkban is vásárolt részesedést, mint az Apple, vagy az eBay.
  • A spanyol Repsol az észak-amerikai piacon való terjeszkedés érdekében vásárolja fel a vállalatot, amivel kitermelése 55 százalékkal termelése pedig 76 százalékkal fog megugrani.
A Talisman Energy árfolyama (NYSE) Forrás: Investor.hu, AmiBroker