Betehet az orosz válság a bankoknak

Vágólapra másolva!
Komoly pofont kaptak mostanában az orosz érdekeltséggel rendelkező részvények. Ez alól a legnagyobb kitettséggel rendelkező európai bankok, az Unicredit, a Société Générale, illetve a Raiffeisen sem volt kivétel. Ezzel igen kritikus támaszok alá estek, így az orosz válság folytatódásával tovább szenvedhetnek
Vágólapra másolva!

RAIFFEISEN: Történelmi mélyponton

A 12,3 eurós szint letörésével történelmi mélypontra esett a Raiffeisen. Idén igencsak rosszul futott a részvény szekere, hiszen 32 euró közeléből egészen 12 euró alá zuhant az árfolyam. Azonban leginkább a 13,5 eurós támasz eleste lehet igen aggasztó, hiszen legutóbb erről elrugaszkodva komoly erősödésbe lendült.

A támaszok letörésével akár a 9,3 eurónál található Fibonacci-szintig is visszacsúszhatna. Erre az indikátorok csökkenő trendje is utalhat. Azonban az RSI indikátor már a túladott zónában tartózkodik, így ezt érdemes lehet szemmel tartani.

Az orosz válság nagy súllyal nehezedik a Raiffeisen árfolyamára, így igen nehéz lesz erősödésbe lendülnie. A 13,5 eurós szintet tesztelhetné vissza, amennyiben ez mégis összejönne. Ennek legyűrése azonban igen nehéz feladatnak ígérkezik a közelben húzódó csökkenő trendvonal révén.

Raiffeisen heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

UNICREDIT: A trendvonal alá csúszott

Az orosz válság hatására megtörhet a 2012 közepe óta tartó emelkedő trend. Az árfolyam már a trendvonal, illetve a 200 hetes mozgóátlag alatt tartózkodik.

A közelben húzódó 5,1 eurónál található 61,8 százalékos Fibonacci-szintről rugaszkodhatna el, és futhatna neki a letört kettős ellenállásnak. Ezt legyűrve azonban az 5,7 euró körül húzódó rövidtávú csökkenő trendvonal szintén megnehezíthetné a dolgát.

4,6 eurónál lelhetne még menedékre az 5,1 eurós támasz elestekor. A 4,6 eurós támasz letörése azonban igen riasztó lenne, és akár egy hosszabb csökkenő trend kezdetét is jelezhetné.

UniCredit heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

SOCIÉTÉ GÉNÉRALE: A 200 hetes mozgóátlagban bízhatna

A Société Générale heti grafikonja is jól tükrözi az utóbbi időszak orosz eseményeit. A masszív 15 eurós támaszról elrugaszkodva még 2012-ben lendült erősödésbe. A lendület 50 euró közelébe hajtotta az árfolyamot, ahol kifulladt az emelkedés, és a trendvonal alá esett a bankpapír. Ezt még visszatesztelte az árfolyam, azonban az 50 hetes mozgóátlag is megnehezítette a dolgát, így lepattant erről.

A 200 hetes mozgóátlag nyújthat még reményt, hiszen legutóbb elérve sikeresen rugaszkodott el erről. Ráadásul ezt a 31 eurós szint is megerősíti, így ezek kettőse foghatná meg a visszaesést. Erősödésbe lendülve akár a 41 eurónál húzódó 50 hetes mozgóátlagot is megcélozhatná az árfolyam.

A jelenlegi helyzetben elképzelhető, hogy a kettős támasz sem bizonyul elég markánsnak. Ebben az esetben még 25 euró körül lelhetne menedékre a heti grafikon tanulsága szerint.

Société Générale heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A Fibonacci-számok a tőzsdén
Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)

Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.

A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.
Mik azok a mozgóátlagok?
A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.

Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.