2016-ra állhat helyre Magyarországon a válság előtti szint

GDP, autógyártás, Frank Klein kecskeméti gyárigazgató, Orbán Viktor miniszterelnök és Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatóságának elnöke a kecskeméti Mercedes-gyár átadásán
Vágólapra másolva!
A háztartások fogyasztása még nem, de a beruházások két éven belül elérhetik a 2008-as szintet.
Vágólapra másolva!

Idén 3,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a romló kilátások mellett is. Ezzel a teljesítménnyel közelebb kerülhetünk az Európai átlaghoz – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Régión belül Magyarország rég volt az élmezőnyben, most azonban kicsivel a többi visegrádi országok felett teljesíthet. Jövőre azonban arra lehet számítani, hogy a magyar növekedés is besimul a régiós átlagba.

Az utolsó negyedév növekedése már inkább átlag körüli Forrás: Takarékbank

Európa kilábalása megtorpant, számunkra legfontosabb Németország növekedése is lassú. Ez szerencsére minket egyre kevésbé érint Suppan Gergely szerint, mert az itt gyártó autómárkák az átlag felett növelik piacukat. Ahogy forgalmazott, úgy veszik a Mercedest még Amerikában is mint a cukrot. De az Audi is növekedni tud az olyan piacokon, mint a francia, ahol még nem igazán pörgött fel a válság óta a gépjármű eladás.

Frank Klein kecskeméti gyárigazgató, Orbán Viktor miniszterelnök és Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatóságának elnöke a kecskeméti Mercedes-gyár átadásán Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Csúcson az ipari bizalom

A Takarékbank elemzése szerint az ipari bizalmi indexek is csúcson vannak. Ezzel az ipari termelés is pozitívan változott. Ezzel együtt a bankszektoron kívül minden ágazat növekszik. A számokat most főleg az ipar húzza, de a várakozások szerint 2016-tól már a szolgáltatások lesznek a legfontosabbak.

2016-ra helyreáll a válság előtti szint

A háztartások fogyasztásán kívül 2016-ra szinte minden fontos mutató a 2008-as szintre állhat vissza. 2008-es szinten lehet. 2011-ben állt be a 2008-as szint az export tekintetében. Az import csak 2013-ban, de itt az olaj ára nagyban meghatározó volt. Legutoljára a beruházások állhatnak helyre 2016-ban.

A háztartások fogyasztása kivételével 2016-ra minden más fontos mutató elérheti a 2008-as szintet Forrás: Takarékbank

Miért nőhetnek a beruházások?

Fontosak az európai források, de a Suppan Gergely szerint az alacsony kamatkörnyezet miatt az alacsonyabb megtérülési várakozások is nagyban húzzák a számokat és ez is egyre meghatározóbb és fontos a növekedés kapcsán.