Megszavazták a vasárnapi zárva tartást

zárva tartó bolt illusztráció, pénztárgépcsere
Vágólapra másolva!
Megszavazta a parlament a vasárnapi pihenőnap bevezetését. Jövő március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A KDNP-s Harrach Péter szerint ezentúl a dolgozó szülők a gyerekeikkel tölthetik a vasárnapot. Orbán Viktor, Kósa Lajos, Szijjártó Péter, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc nem vett részt a szavazáson. 
Vágólapra másolva!

A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.Tehát a boltok évente pontosan 5 vasárnap nyithatnak ki: a 4 adventi vasárnapon és egy szabadon választotton.

Szombatonként akár nagyobb tömegre is lehet majd számítani a bevásárlóközpontokban Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Kivételek lesznek

A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.

Maximum havi kettő

Szatmáry Kristóf (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) benyújtott egy törvényjavaslatot a munka törvénykönyvének módosítására. Ez kimondja, hogy a munkavállaló vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésre egy naptári hónapban legfeljebb két alkalommal kötelezhető. Ez nyilván a kivételekre vonatkozik, ahol vasárnap is dolgozhatnak: a vendéglátásra, a szabadidő eltöltésével közvetlenül összefüggő szolgáltatási tevékenységre és a kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytató munkavállalókra.

És ezek szerint decemberben (az adventi időszakban) is maximum két vasárnapot dolgozhat majd egy munkavállaló.

Az adventi vasárnapokat leszámítva ez fogadja majd a vásárlókat vasárnaponként Forrás: MTI/Czeglédi Zoltán

100 százalék

A kiskereskedelemben százszázalékos bérpótlék illeti meg a munkavállalót, ha vasárnap dolgozik, áll a javaslatban. Ugyanis azokban az esetekben, amikor jogszabály megteremti a vasárnapi munkavégzés lehetőségét a kiskereskedelemben is – például az adventi időszakban – szükséges, hogy a vasárnap munkát végzők a jelenleginél sokkal nagyobb bérpótlékot kapjanak.

"Lázárék jól járnak"

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a kormány olyan nyíltan és intenzíven avatkozott bele a gazdasági folyamatokba, ami ellentétes az emberek érdekeivel. Szerintük az intézkedések nyomán nőni fognak az árak, legalább húszezer embert bocsátanak el, és azzal is számolni lehet, hogy számos kereskedelmi lánc rosszul, a CBA és a „Lázár Jánoshoz kapcsolódó” Continental Dohányipari Zrt. viszont jól fog járni.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabállyal a „Fidesz oldalkocsija, a KDNP” csak saját létezését akarta bizonyítani. Úgy vélik, nem szabad egyoldalúan rákényszeríteni az emberekre a vasárnapi zárva tartást, a kérdésben csak a munkavállalókkal és a munkaadókkal történő előzetes egyeztetés után lehetne előrébb lépni. Közölték azt is, hogy javaslatnak jelentős gazdasági kockázatai is vannak.

Nem lesznek elbocsátások

A magyar emberek sikere és nem a KDNP-é a vasárnapi pihenőnapról szóló törvény elfogadása – ezt mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a parlamenti döntés után. Hozzátette: a dolgozó szülőknek lehetőségük lesz a gyermekeikkel tölteni a vasárnapot, ezt szolgálja a családok érdeke is. Cáfolta ugyanakkor, hogy a javaslat a CBA-nak kedvező lenne, mint mondta az érintett lánc üzleteinek 95 százaléka zárva lesz.

Szerinte nem kell elbocsátásoktól sem tartani, hiszen jelenleg is munkaerő-hiány tapasztalható a kereskedelemben. A gazdaság teljesítménye sem fog visszaesni, nem csökken a vásárlások mértéke, csak áthelyeződik majd. Az ellenzéki pártok és az érdekelt cégek részéről megjelenő riogatásokat valótlannak nevezte, s a 23 millió román munkavállalóhoz hasonlította.

Nem bölcs döntés

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban azt mondta, amikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, ezt nem bölcs dolog korlátozni.

Varga Mihály korábban nem támogatta az üzletek vasárnapi zárva tartását Fotó: Bielik István - Origo

A szavazáson két fideszes, Bencsik János és Kovács Sándor tartózkodott. A voksoláson Orbán Viktor, Kósa Lajos, Szijjártó Péter, Tállai András, Seszták Miklós, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc sem vett részt.

Ha szavazna a vasárnapi zárva tartásról, ide kattintva megteheti.