Vágólapra másolva!
Csak állami vagy azzal szerződésben álló kiskereskedelmi ellátótól vehetnek dohányterméket jövőre a trafikok. A parlament hétfőn fogadta el az erről szóló jogszabályt, amelyet sarkalatos törvénnyé is tettek, egyúttal megemelték a dohánytermékek adóját is.
Vágólapra másolva!

Kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől a trafikok. Az ezt szabályozó törvény módosítását Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatára hátfőn szavazta meg a parlament. 130 képviselő szavazott igennel, 64 nemmel. A változtatással egyúttal a kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvények közé is emelte a jogszabályt.

A javaslat indoklása szerint a dohánytermék-nagykereskedők folytathatják tevékenységüket, vagyis a dohánytermékek megrendelésekor javaslatot tehetnek a trafikoknak, de dohányterméket nem adhatnak el, csak a kiskereskedelmi ellátóknak. Amennyiben a dohány-kiskereskedelmi ellátási feladatokat az állam maga látja el, akkor a miniszter erre 100 százalékos állami tulajdonban lévő zártkörűen működő részvénytársaságot alapít.

Kihagyható a nyilvános koncessziós pályázat

Lehetőség lesz arra is, hogy nyilvános koncessziós pályázat útján szerződést kössön a feladatra cégekkel, de a törvény lehetővé teszi a nyilvános koncessziós pályázat kihagyását is, ha a szerződést úgynevezett megbízható dohánykereskedő személlyel vagy az ő többségi tulajdonában álló társasággal kötik. Megbízható dohánykereskedőnek számít, akiknek 2005 óta nincs félmillió forintot meghaladó adóhátralékuk, illetve nem indult ellenük legalább ugyanakkora értékben végrehajtási eljárás, illetve működésük során egyszer sem kaptak húszmillió forintot meghaladó bírságot, valamint legalább 15 éve kereskednek dohánytermékekkel.

A dohány-kiskereskedelmi ellátóknak az ország valamennyi nagykereskedőjével szerződést kell kötniük, akik kötelesek mindenkor akkora készletet biztosítani, illetve az ellátónál fenntartani, amely legalább 15 százalékkal meghaladja a forgalmazott dohánytermékek kétheti átlagos kiskereskedelmi értékesítési mennyiségét.

Piaci és a fogyasztói érdekek

A törvénymódosítás alapján az ellátóknak 60 napjuk lesz kifizetni a nagykereskedők által kiállított számlákat, míg a trafikoknak a számla kiállítását követő 15 napon belül kell fizetniük az ellátónak.

Seszták Miklós azzal indokolta a változtatásokat, hogy a trafikok a nagykereskedők "kereskedelmi kényszerítő eszközei" miatt nem tudnak befolyástól mentesen, a piaci és a fogyasztói érdekeknek megfelelően működni.

Nőtt az adó

A parlament ezzel egy időben két lépésben növelte a dohánytermékek jövedéki adóját. Az indoklás szerint az ok az adóstruktúra olyan átalakítása, amely kevésbé teszi függővé a központi költségvetés bevételeit a dohánygyártók árpolitikájától.

Az adó mértéke áprilistól a cigarettára ezer darabonként 15 700 forint, valamint a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 000 forint ezer darabonként. A szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi ár az első lépésben az eladási ár 28,5 százaléka, a finomra vágott fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként, az egyéb fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként. A második lépésben az adó mértéke júliustól a szivarra, a szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 14 százaléka, de legalább 4000 forint lesz ezer darabonként.