Egyre távolabb egymástól a Facebook és a Microsoft

2014.12.14. 11:33

Régóta együttműködik a két technológiai mamutcég, a Facebook és a Microsoft, de az utóbbi időben egyre inkább szétválnak útjaik.

A Microsoft még 2007-ben fektetett be a Facebookba 240 millió dollárt (1,6 százalékos részesedésért), ami akkor 15 milliárd dollárra értékelte a céget. Sokan megmosolyogták akkor a Microsoftot, mondván túl sokat fizet ezért a pakkért. Manapság a Facebook piaci értéke több mint 200 milliárd dollár, vagyis a Microsoft befektetése busásan megtérült.

Habár ebből a részesedéséből a Facebook tőzsdére menetelekor eladott valamennyit a Microsoft, a legutóbbi éves jelentésében még megemlítik, hogy van bizonyos mennyiségű Facebook-részvényük. 

Viszont az utóbbi időben a két cég felől nem olyan hírek érkeznek, amelyek a kiegyensúlyozott partnerségről árulkodnának.  A Facebook épp a minap jelentette be, hogy ezentúl nem fogja megjeleníteni oldalán a Microsoft Bing keresőmotorjának találatait. Ezt a megállapodást még akkor kötötték, amikor Bill Gatesék befektettek Zuckerberg cégébe, és 2010-ben egyszer meg is újították.

Ez azért sem túl jó hír a Microsoftnak, mert a Bing piaci részesedése már egyébként is csökkenőben van, mióta a cég újradizájnolta az MSN portálját. Persze azt azért látni kell, hogy a Microsoft életében egyre kevésbé fontos például a Bing kereső, vagy más online hirdetésekhez kapcsolódó tevékenység. Az új stratégiában például a felhőalapú szolgáltatásoknak lesz fokozatosan nagyobb szerepe. Erről árulkodhat, hogy néhány hónapja a cég kirúgott elég sok mankatársat, akik a globális értékesítési csapatában dolgozott. 

Ellenben a Facebooknál a keresési motor fejlesztésére egyre többet költenek. A héten jelentették be, hogy ezentúl a hírfolyamban is lehet majd keresni, ami megkönnyítheti a sokszor kaotikussá váló Facebook-falon történő eligazodást.