Vége az olajkartellnek?

Deepwater Horizon, olajszennyezés, Mexikói-öböl
2010. április 21.: az amerikai parti őrség tűzoltóhajói oltják a Deepwater Horizont
Vágólapra másolva!
Hiába esett hatalmasatt az elmúlt hónapokban az olaj árfolyam, egyáltalán nem biztos, hogy vége a lejtmenetnek. Ráadásul egyes vélemények szerint az OPEC léte is megkérdőjelezhető, nagy kérdés, hogy fennmarad-e jelenlegi formájában az olajkartell. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas feszültséget gerjesztett nagy olajipari kartell, azaz az OPEC államai körében, hogy egyes kitermelők kérésére nem sikerült megállapodni a kitermelés módosításáról, az olaj árfolyamának stabilizálása érdekében. Egyes vélemények szerint ez akár az 54 éves szervezet végét is jelenthetik. A Bank of America Merril Lynch árupiaci részlegének feje szerint maga az OPEC már csak papíron létezik.

Kik sínylik meg az olajár esését?

  • Az alapvetően olajbevételekből finanszírozott Venezuela fővárosában, Caracasban áramkimaradások jelentkeztek az utóbbi időben
  • Irakban kénytelenek visszavágni a 2015-ös költségvetést
  • Egyre több a zavargás Nigériában, hiszen a költségvetést itt is nagyban érinti a csökkenő olajár
  • Líbia sem tud lábra állni, idén például harmadára estek a költségvetési bevételek tavalyhoz képest

Ennek ellenére a szaúdiak egyelőre hátradőltek karosszékükben, pedig az olaj árfolyama egyre alacsonyabban található. Erre meg is van az okuk, hiszen az Egyesült Államok olajtermelése több évtizedes csúcson van a palaolaj mezőknek köszönhetően. Ilyen alacsony olajár mellett azonban könnyen fordulhat a kocka, hiszen ahogyan arra korábban is felhívtuk a figyelmet, a palaolaj termelők így már nem tudják gazdaságosan üzemeltetni a kutakat, amely egyes esetekben akár csőddel is járhat. Ugyanakkor Szaúd-Arábia hosszú ideig is képes lehet finanszírozni a veszteségeket, amiért cserébe a versenytársak elhullása kárpótolhatja.

A szaúdiak törekvését ráadásul olyan öböl-menti országok is támogathatják, mint Katar, Kuvait, vagy az Egyesült Arab Emírségek, melyek jóval alacsonyabb fedezeti ponttal rendelkeznek, mint a korábban említett Irak, Nigéria, vagy Venezuela.

Egyes OPEC országok fedezeti szintjei Forrás: Business Insider, Investor.hu

Amennyiben az ellentét nem csökken az OPEC államok között, úgy akár 40-50 dollár közelébe is eshet az olajár – mondta el egy tegnapi dubaji konferencián az iráni olajipari minisztérium egyik képviselője.
Ráadásul ma újfent nyomás alatt van az olaj árfolyama, miután az OPEC visszavágta a 2015-ös olajkeresletre vonatkozó várakozását. A szervezet az általa kitermelt olajra vonatkozóan jövőre napi 28,9 millió hordós kereslettel számol, a korábbi 29,4 millió hordós várakozás helyett.

A hírre mind a WTI, mind a Brent típusú nyersolaj árfolyama jelentős, több mint 4 százalékos zuhanásba kezdett. Késő délután előbbi 61,2 dollár, míg utóbbi 64,5 dollár közelében ingadozik.

Eközben ráadásul a Deutsche Bank is visszavágta a jövő évi átlagos olajárra vonatkozó várakozását, az elemzőház a Brent esetében 72,5 dolláros (18 százalékos csökkentés), míg a WTI esetében 67,5 dolláros (-16%) árat vár.

Forrás: Investor.hu