Szén-monoxid-érzékelőket tiltott be a fogyasztóvédelem

Vágólapra másolva!
10 típust vizsgáltak, egyik sem működött rendesen.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) április után az idén már másodszor vizsgált szén-monoxid-érzékelőket. Az ellenőrzött 10 érzékelő egyike sem jelezte a meghatározott szén-monoxid-koncentrációt a megadott időn belül, ezért a fogyasztóvédelmi felügyelőségek az összes vizsgált termék további forgalmazását megtiltották, mondta el Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője.

A tiltás csak ideiglenes, az NFH most hatósági eljárást indít. Ennek során derül ki, hogy kihez jutott el, ki gyártotta, ki forgalmazta az érzékelőket. A forgalmazást akkor lehet véglegesen megtiltani, ha a bírósági döntés jogerőre emelkedik, és a fogyasztók is ekkor vihetik vissza az üzletekbe az NFH tesztjén elbukott szén-monoxid érzékelőket. Becslések szerint Magyarországon 100-500 ezer lakás rendelkezik szén-monoxid-riasztóval.

Utólag ellenőriznek

Az áruk szabad áramlásának uniós alapelve miatt a hatóság előzetesen nem vizsgálhatja be az EU-ból Magyarországra érkező termékeket. Csak azokat az árukat ellenőrizhetik előzetesen, amelyek Magyarországon keresztül jutnak be az EU-ba, tájékoztatott Fülöp Zsuzsanna.