Gaskóék hétfőn lezárják az ország útjait

Vágólapra másolva!
A cafeteriáért és a korkedvezményes nyugdíjért demonstrálnak.
Vágólapra másolva!

A szakszervezetek december 15-én hétfőn reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és cafeteria többlet adóterhei ellen, jelentette be Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke.

Nem szívesen mennek utcára

A közös demonstrációhoz csatlakozott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (Médosz), a Mentő Dolgozók Önálló Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, és a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Gaskó István szerint a szakszervezetek nem szívesen mennek az utcára, a természetes alkuhelyük a munkahelyen van. De a 2011-ben módosított sztrájktörvény nagyon megnehezíti a jogszerű sztrájkot, a törvény helyreállítása ezért is van a követelések között.

Megbénítják Budapestet

A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) december 15-e, hétfőre egész napos demonstrációt jelentett be. Az érdekképviseleti szervezet más módszer híján a végszavazás várható napján szinte a teljes várost megbénító autós demonstrációt indít a budapesti közutakon, illetve békés, álló demonstrációt hirdet a Parlament elé, áll a szervezet közleményében. A demonstrációban közel 400 dohányértékesítésben használt jármű vesz részt, a Parlament elé pedig körülbelül 1000 főt várnak.