Több tízezren egy havi bérrel kevesebbet kapnak

tudatos vízfogyasztás, felelős vízgazdálkodás, vízügyi mérnök a Tisza részben kiszáradt medrében Vásárosnamény és Jánd között
Vágólapra másolva!
Levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek a Munkástanácsok. Palkovics Imre a szervezet elnöke azt mondta: több tízezer embernek csökkent a bére augusztus óta. Van, aki havonta 10-20 ezer forinttal kevesebbet visz haza.
Vágólapra másolva!

Ugye vízügyi sztrájkról még nem hallott? – kérdezte az Origo riporterétől Pető Sándor, a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének elnöke. Nem bírjuk tovább – ezért írtuk alá mi is a miniszterelnöknek címzett levelet. Dolgozóink fizetése éves szinten 200-250 ezer forinttal csökkent amiatt, mert nem fizethetünk mozgóbért. Van olyan cég, aki ezt havonta adja a munkavállalóinak és van olyan, aki év végén, ezért lenne fontos, hogy választ kapjunk Orbán Viktortól. A vízügyben legalább 6-7 ezer ember fizetése csökkent szeptember óta 10-15 százalékkal. Pető Sándor azt mondta, a vízügyes dolgozók átlagos fizetést kapnak, 230 ezer forint körül keresnek. Nem tudjuk lenyelni a fizetések megcsonkítását, bármeddig elmegyünk, ha kell sztrájkolunk is – tette hozzá Pető Sándor.

Csökkent a bérük

Palkovics Imre azt mondta: a június 25-i kormánydöntés óta, a közvetlen vagy közvetett állami tulajdonban lévő vállatoknál havonta 10-20 ezer forinttal kevesebb fizetést kapnak például a Volántársaságok buszvezetői, az őrzővédő cégek alkalmazottai és a vízügyi szakemberek is. Az állami többségű cégeknél a törvény szerint csak a vezetőknél kell felfüggeszteni mozgóbért, de július óta az alkalmazottak sem kapnak prémiumot és egyéb mozgóbért sem, valamint az eddig szokásos prémiumfeladatok kitűzését is felfüggesztették, de van, ahol még túlórát sem rendelnek el.

Vízügyi sztrájk még soha nem volt Magyarországon Forrás: MTI/Balázs Attila

Palkovics Imre elmondta: szeptemberben és novemberben is írtak levelet a Nemzeti Fejlesztési miniszternek Seszták Miklósnak, melyben azt kérték tőle, vonja vissza a mozgóbér befagyasztására vonatkozó határozatot. Választ még hivatalosan nem kaptak, de úgy tudják, a kormány foglalkozik a mozgóbérszabály pontosításával.

Fél éve nincs mozgóbér

A Munkástanácsok úgy számolják, a munkavállalók 10-12 százalékkal kevesebb bért visznek haza július óta. Palkovics Imre szerint legalább 100 ezer ember veszíti el évente egy havi bérét a mozgóbér elvétele miatt. A munkavállalók ekkora jövedelemkiesést már nem tudnak tolerálni. Az érintett cégeknél a fél éve kifizetésre nem került mozgó bér felhalmozódott, de nem nyúlhatnak hozzá – mondta Palkovics Imre.

A pénzszállítók is hónapok óta kevesebbet visznek haza Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Munkástanácsok ezért azt kérik a miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a mozgóbéreket érintő jogszabályt. Az érdekképviseleti vezető szerint december az utolsó határidő, amikor még rendezni lehet a dolgozók bérét. Palkovics Imre abban bízik, hogy a kormány visszaadja a munkavállalóknak az elvett bérüket.

Pénzszállítók fizetése is csökkent

Csánics Sándor, az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke is aláírta a miniszterelnöknek címzett levelet a mozgóbér visszaállítása miatt. Mint mondja, a pénzszállítók bére már 3-4 éve nem emelkedett, július óta pedig havi 15 ezer forinttal kevesebbet visznek haza. Csánics Sándor elmondta, a JMT a Magyar Posta pénzszállító cége, egyeztetést kezdeményezett szakszervezetével. Nagyon szeretnének mihamarabb megállapodni, hogy a bértágyalások ne húzódjanak át a jövő évre. A pénzszállítók is elmennek bármeddig, ha nem kapják vissza eredeti bérüket – tette hozzá az érdekképviselet vezetője.

Az Origo megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget is, de egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre.