Általános eladói nyomás jellemző ma az európai és amerikai tőzsdékre is, ami alól végül a magyar börze sem tudta kivonni magát. Egy százalék feletti mínuszban zárt a Magyar Telekom, míg a forint kisebb gyengülést szenved el délután.
Délután még rosszabbá vált a hangulat az európai tőzsdéken, ami nagy részben a növekedési félelmek kiújulásával, és a görög fejleményekkel magyarázható. Az európai részvényindex így tovább halmozzák a mínuszokat, zárás előtt 2-3 százalékos zuhanást mutatnak.
Amerikában szintén eladói nyomás tapasztalható, az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq 0,8-1 százalékkal esik.
A rossz hangulat alól a magyar börze sem tudta kivonni magát, a BUX végül 0,8 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
A blue-chipek közül a Magyar Telekom volt a legrosszabb formában, mely 1,1 százalékos zuhanás után 350 forintig tért vissza. Az árfolyam ezzel kissé korrigálta az elmúlt napok emelkedését.
A piaci hangulatra kifejezetten érzékeny OTP végül 0,8 százalékot gyengült (4046 forint), míg a Mol 0,8 százalékot, a Richter 0,7 százalékot veszített értékéből. A fontosabb szintek ugyanakkor egyik nagypapírnál sem estek ma el, bár a Mol azért rövid ideig járt 12 000 forint alatt is.
A forint is visszatért az elmúlt napokra jellemző 306-307-es sávba, és késő délután 306,4-nél mozog az euróval szembeni árfolyama.
További fontos hírek:
Kissé mérsékelte veszteségeit, de még mindig 9 százalékkal zuhan a Tesco árfolyama, a reggeli profitwarningja után.
A BT Group vezetői már ma tárgyalnak, hogy melyik brit mobilszolgáltatót vásárolják meg. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a vezetékes piacon egyeduralkodó BT a két legnagyobb brit mobilszolgáltató, az EE és az O2 közül megvenné az egyiket. Az EE-t jelenleg a francia Orange (Párizs) és a Deutsche Telekom (Xetra) tulajdonolja 50-50 százalékban.
Leminősítette az olajkitermeléshez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó cégek, a Schlumberger (NYSE), az Oceaneering International (NYSE) és a Nabors Industries (NYSE) részvényeit a Jefferies. Az elemzőház az olajár mélyrepülése miatt rontott az ajánlásán elsősorban. Az elemzőház a Brentre vonatkozó előrejelzését is csökkentette a továbbra is fennmaradó túlkínálat és a globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos kockázatok miatt.
20 százalékkal, 13,5 milliárd dollárra vágja vissza a ConocoPhillips (NYSE) a 2015-re tervezett befektetéseit. Új olajmezők kutatására és a palaolaj kitermelésre is kevesebbet fog költeni a vállalat a csökkenő olajárak miatt. A ConocoPhillips az első a nagy amerikai olajcégek közül, aki nyilvánosságra hozta a jövőr éve vonatkozó beruházási terveit. A hír ellenére stagnál a részvény.
Felülteljesítőre emelte a Lululemon (Nasdaq) részvényére vonatkozó ajánlását a korábbi semlegesről a Wells Fargo elemzője. Véleménye szerint a cég már megoldotta beszállítói problémáit, és profithányada is fordulóponthoz érkezhet és újra emelkedő pályára állhat. A hírre 3,8 százalékkal ugrik a Lululemon árfolyama.
Közel 9 százalékkal zuhan a Manchester United (NYSE) árfolyama, miután a hírek szerint a legnagyobb tulajdonos Glazer-család tovább csökkentené részesedését a fociklubban. Értesülések szerint 3 millió darab törzsrészvényt adnának el, ami a teljes tőzsdén forgó állomány 7,5 százaléka, írja a CNBC.
40 százalékkal zuhan a Conn's Inc (Nasdaq) bútoráruház árfolyama, miután azonnali hatállyal lemondott a pénzügyi igazgató. Emellett a cég visszavonta előrejelzéseit és bejelentette, hogy változásokat hajtana végre a menedzsmentben.
A Sumitomo Mitsui Banking Corp (Tokió) veheti meg a Citigroup (NYSE) japán egységét, írja a MarketWatch. A vételár 333 millió dollárnak megfelelő japán jen lehet az ügyhöz közel álló források szerint. Az amerikai bank már korábban bejelentette, hogy eladja japán egységét.
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!