Több vendég a hazai szállodákban

szállodai lopás
Sem a képek, sem a tévék nincsenek biztonságban
Vágólapra másolva!
A KSH adatai szerint 6,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma okbóberben.
Vágólapra másolva!

Összesen 398 ezer külföldi vendég érkezett októberben a hazai szálláshelyekre és 1 millió 10 ezer éjszakát töltöttek el. Ez éves szinten 2,7 százalékos növekedés. A legnagyobb növekedést a brit turisták produkálták, ők 24 százalékkal jöttek többen, mint tavaly októberében. Oroszországból viszont 9 százalékkal érkeztek kevesebben.

Nagyobb arányban, 12,4 százalékkal nőtt a belföldi turisták száma (418 ezer fő), akik 940 ezer vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.

30 milliárd fölött a bevétel

A szálláshelyek folyó áron számolt októberi bruttó árbevétele megközelíti a 30,6 milliárd forintot, azaz 14,6 százalékkal emelkedet egy év alatt. Ebből az összegől a szálláshelyek 18 milliárdot tettek ki, a vendéglátás pedig 6,4-et.

Átlagban 17 ezer egy szoba Forrás: Flickr/Haydn Blackey

17 ezer forint a szobák átlagára

A szobakihasználtság átlaga 56 százalék volt. Ezt az öt- és négycsillagos szállodák, valamint a wellness hotelek húzták felfelé, 77, 67 és 67 százalékos eredménnyel. A szállodai szobák bruttó átlagára 17 328 forint volt, 11 százalékkal több, mint egy éve.

1 milliárd forint fölött

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján októberben 1756 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát, a kártyatulajdonosok 1,2 milliárd forintot költöttek összesen ezzel a fizetőeszközzel, a 2013. októberinél 3,5 százalékkal többet.