Szeptemberig 900 áfacsalási ügyben nyomozott a NAV

Vágólapra másolva!
72 milliárd forintnyi elcsalt áfát kerestek idén az adóellenőrök.
Vágólapra másolva!

Tavaly körülbelül 1500, idén szeptember végéig pedig újabb 900 nyomozás indult áfacsalás gyanújával – írja a Magyar Nemzet. A lapnak erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője beszélt. A tavalyi ügyek 83 milliárd, az ideiek pedig 72 milliárd forintnyi áfát kerestek az érintetteken. Egy-egy áfacsalási ügy átlagosan 50-80 milliós összeg feltételezett elcsalását jelenti.

A legtöbb csalást a nagy mennyiségben szállítható, apró méretű tárgyak, árucikkek kereskedelmével követik el, mint a mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek, egyes elektronikai alkatrészek és bizonyos készülékek - írja a Magyar Nemzet.