Kína legyűrte az Egyesült Államokat

Vágólapra másolva!
Már nem az USA, hanem Kína gazdasága a legnagyobb a világon, legalábbis az IMF legfrissebb tanulmánya szerint - írja a MarketWatch.
Vágólapra másolva!
  • Az amerikaiak számára sokkoló tényre hívja fel a figyelmet a MarketWatch szakírója. A szakember szerint USA a második helyre szorult vissza a világ legnagyobb gazdaságainak rangsorában.
  • A vezető helyet Kína vette át az Egyesült Államoktól, mivel az IMF legfrissebb tanulmánya szerint az ázsiai ország (vásárlóerő-paritáson számolt) gazdasági kibocsátásának reálértéke 17,6 ezer milliárd dolláros lehet ebben az évben, szemben az amerikai 17,4 ezer milliárd dollárral - mutat rá a szakíró.
  • Külön érdekesség, hogy a 2000-es évek elején még az amerikai reál-GDP a háromszorosa volt a kínainak, ami arról árulkodik, milyen hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül az ázsiai nagyhatalom.
Forrás: IMF, Investor.hu

  • Az első hely átvétele mindenkit meglephet, mivel sokkal korábban történik meg, mint amire számítani lehetett. Sokan ezt még néhány évvel későbbre várták.
  • A vásárlóerő-paritáson (PPP) számolt gazdasági kibocsátás az egyik legelterjedtebb módja egy ország gazdasági teljesítményének mérésre. Ez a módszer ugyanis korrigálja a GDP-adatokat a különböző országok eltérő árszínvonalaival és a valutaárfolyamok ingadozásától.
  • Így például ha egy fejletlenebb ország világpiaci áron kevesebbet termel egy fejlettnél, de ugyanabból a jövedelemből a fejlettlenebb országban több terméket, szolgáltatást meg lehet vásárolni az alacsonyabb árak miat, akkor a fejlettlenebb országban magasabb az életszínvonal.
  • Természetesen attól, hogy a kínai reál-GDP minimális mértékben meg fogja haladni az amerikaiét, nagy változások még nem fognak történni a világpolitikában. Azonban, ha hosszú távon is folytatódik kína nagyobb ütemű bővülése, azzal végérvényesen maga mögött hagyhatja majd az USA-t, amivel a világ vezető szuperhatalma címet is elorozhatja tőle. A történelemben ugyanis a világ vezető hatalmait (mint katonai, mind politikai értelemben) a gazdasági erejük határozta meg, gondoljunk csak az elmúlt évszázadok spanyol vagy francia uralmára.