ILO: Egy állam nagyban támogassa a kkv-szektort

vállalkozás, vállalkozó, kkv, pénz, kereset, fizetés, piac
Világszerte a kis- és középvállalatok nagyobb támogatására van szükség
Vágólapra másolva!
A fejlett gazdaságokban még mindig átlagosan háromszor olyan magasak a bérek, mint a feltörekvő és fejlődő országokban, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben a fejlődő országok átlagbérei közeledtek a fejlettekéhez – állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet bérekről szóló legújabb globális jelentése.
Vágólapra másolva!
Világszerte a kis- és középvállalatok nagyobb támogatására van szükség Forrás: Northfoto

A pénteken nyilvánosságra hozott kutatás eredményei szerint míg a válság előtt 3 százalék körüli bérnövekedést regisztráltak, tavaly ez 2 százalékos volt világszerte, 2012-ben pedig 2,2 százalék. A szerény eredmény mögött szinte teljes egészében a G20 államok – a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió – feltörekvő gazdaságai állnak, ahol a bérek 2012-ben 6,7 százalékkal, 2013-ban 5,9 százalékkal emelkedtek. A fejlett gazdaságokban az utóbbi két évben a bérnövekedés majdnem nullára esett vissza, egyes országokban csökkentek a bérek – véli Sandra Polaski, az ILO politikáért felelős főigazgató-helyettese. Ez rányomta a bélyegét az általános gazdasági teljesítményre, a legtöbb fent említett gazdaságban stagnál a lakossági kereslet, az euróövezetben a defláció egyre nagyobb kockázatát okozva.

A fejlett gazdaságokban a munkaerő termelékenysége gyorsabban emelkedik, mint a bérek. A termelékenység – az alkalmazottanként megtermelt áruk és szolgáltatások értéke – és a bérek közötti növekvő szakadék azt jelenti, hogy a hazai GDP egyre kisebb része kerül a munkavállalókhoz és egyre nagyobb részét kapják a tőketulajdonosok – olvasható a jelentésben.

A bérek a fejlett és a feltörekvő országokban is a háztartási jövedelem jelentős részét, 70-80 százalékát teszik ki, különösen a közepes jövedelmű háztartások esetében. A felső és alsó 10 százalék nagyobb mértékben támaszkodik egyéb jövedelemforrásokra. A feltörekvő és fejlődő gazdaságokban, ahol gyakoribb az önfoglalkoztatás, általában alacsonyabb mértékben járulnak hozzá a bérek a háztartási bevételhez. Egyes országokban, mint Brazília, Argentína és Oroszország a bérek, valamint a foglalkoztatási szint emelkedésének köszönhetően csökkentek az egyenlőtlenségek.

Sandra Polaski elmondta: nem lehet teljes mértékben az újraelosztási mechanizmusokra – ideértve az adókat és a szociális védelmi politikákat – alapozni az egyenlőtlenség kérdésének megoldását. Az átfogó stratégiának ki kell terjednie a minimálbér-politikára, a kollektív tárgyalások megerősítésére, a kiszolgáltatott csoportokkal szembeni diszkrimináció eltörlésére, valamint a progresszív adózást megalapozó politikákra és a megfelelő szociális védelmi rendszerekre. A főigazgató-helyettes hozzátette, emellett szükség van a reálgazdaságban a vállalatok, főként a kis- és középvállalkozások nagyobb mértékű támogatására, ami lehetővé teszi a növekedésüket és új munkahelyek teremtését. Számos ország tehetne többet azért, hogy a hiteleket elérhetővé tegyék a számukra, és előmozdítsák az új üzleti vállalkozások létrehozását – mondta Sandra Polaski.