Sok a gond az üveghulladékkal

Vágólapra másolva!
A legtöbb hulladék szelektív gyűjtésében és feldolgozásában teljesíti Magyarország az uniós elvárásokat, az üveg esetében azonban gondok vannak, de az  Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség e területen is törekszik a helyzet javítására - mondta az ügynökség vezetője.
Vágólapra másolva!

Wégner Krisztina a Magyar Nemzetnek azt mondta, a PET palackok feldolgozásában az ország "hozza" az európai uniós elvárást, és az egyéb műanyagok feldolgozására is vannak társaságok. "A papírhulladékkal szintén jól állunk, hiszen Magyarországon működik Közép-Európa legnagyobb papírgyára" .

Még több hulladékot

Az OHÜ új vezetője arra a kérdésre, hogy mi a célja a szervezeti átalakulásnak, amely révén az OHÜ az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség felügyelete alá tartozik úgy válaszolt: a legfontosabb szempont, hogy a hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalatok minél több hulladékot tudjanak begyűjteni és feldolgozni. Véleménye szerint az integráció révén hatékonyabb lehet a közreműködők ellenőrzése.

Plusz hárommiliárd

Elmondta azt is, hogy jövőre az ügynökség, amely a hulladékgyűjtés és feldolgozás koordinátora és részfinanszírozója, az ideinél 3 milliárd forinttal többet fordíthat majd a termékdíjas termékekből keletkező hulladékok gyűjtésére és hasznosítására