Ezer munkahely lehet veszélyben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, dohány NAV bevetési osztály, dohányipar, sajtótájékoztatót tartanak, feketekereskedelem
A hazai dohányipar szereplői és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatót tartanak. Téma: a hazai feketekereskedelem állapota
Vágólapra másolva!
Az állami trafikellátó bevezetése több mint ezer embert tehet munkanélkülivé, állítja a a dohánytermék-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvényjavaslatról a szakszervezet.
Vágólapra másolva!

A hivatalos kommunikáció szerint a munkahelyteremtés egyike a kormány fő céljainak. Ehhez képest a dohány-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvény élesítése több mint 1000 munkahely végét jelentheti - áll a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének közleményében.

Ne támogassák

A szakszervzet kéri a honatyákat, hogy ne álljanak a törvényjavaslat mellé. Ha ugyanis működésbe lépne a tervezett trafikellátó, feleslegessé válnának a vállalatok saját értékesítési hálózatai. Bár a kormány szerint az új szerv számos dolgozót felszippantana, a szakszervezet úgy véli, az előrendeléses alapon működő rendszernek sokkal kisebb a munkaerőigénye.

Családok mehetnek tönkre

„Naponta kapunk aggódó telefonhívásokat. Az iparág munkavállalói már hosszú ideje élnek teljes bizonytalanságban. A trafikrendszer bevezetésével már megtapasztalták kitettségüket, átélték, hogy a munkájuk egyik napról a másikra teljesen feleslegessé válhat, a központi ellátórendszer megvalósítása esetén pedig most még nagyobb kitettséget éreznek. Több olyan családot is ismerek, ahol mindkét kereső az iparágban dolgozik. Velük mi lesz, rájuk ki gondol?” - mondta Mikó Lajosné, a szakszervezet elnöke.

Kit érinthet

A szakszervezet becslései szerint jelenleg több mint 2000 fő az iparági dolgozók száma, és a központi dohányelosztó felállítása mindebből hozzávetőlegesen 1200 fő állását érintheti, hiszen figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a területi értékesítésben dolgozók munkáját jelentős raktározási és irodai asszisztencia támogatja, így a trafikellátó következtében az ő tevékenységük is feleslegessé válhat.

Sok trafikos is lehúzhatja a rolót Fotó: Mudra László - Origo

„A dohánygyárak az évek során jól működő rendszert fejlesztettek ki termékeik értékesítésére, kiszállítására, és a dolgozóknak törvényesen bejelentett munkahelyet biztosítanak. Ezek elveszítése egyet jelent azzal, hogy nemcsak a dolgozók kerülnének nehéz helyzetbe, de a biztos havi jövedelmek elveszítésével a családjaik is kárát szenvednék. Négytagú családokkal számolva mindez több ezer ember megélhetését nehezítheti meg jelentősen a mai, egyébként sem könnyű megélhetési viszonyok mellett – mondta Mikó Lajosné.

Tovább erősödhet a feketepiac Fotó: Bielik István - Origo

Célkeresztben a dohányipar

A törvényjavaslat további csapásokat mérne a dohányiparra. A kilátásba helyezett egészségügyi hozzájárulás tovább súlyosbíthatja a munkavállalók helyzetét, a különadó ugyanis költségeik megvágására kényszerítenék a vállalatokat. Az érdekvédelmi szervezet a múlt héten 5000 aláírást gyűjtött össze az új adóteher elleni petícióhoz, amelyet több trafikos is aláírt. A várható drágulások ugyanis veszélyeztetnék a dohányboltok jövedelmezőségét, és erősítenék a feketepiacot. A petíció a szervezet közleménye szerint "limitáltan találta meghallgatásra".