Így fektetnek be a profik

Vágólapra másolva!
Erős lábakon áll az amerikai gazdaság, ezért nem tart részvénypiaci lufitól Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő portfóliómenedzsere. Az amerikai és német részvényeket még mindig vonzónak tartja a szakértő, miközben a magyar részvénypiacot jelenleg inkább kerülendőnek tartja. Az OPEC ülés az utolsó szög volt az olaj koporsójába, érdemes lehet a korábbiaknál alacsonyabb olajárakra berendezkedni. Hajósi Péter az Investor.hu december 3-i rendezvényének meghívott előadója, ahol a szakember többek között azt is elárulja, hogy mibe érdemes fektetni a pénzünket 2015-ben. 
Vágólapra másolva!

Sokan tartanak attól, hogy lufit fújnak a tőzsdéken. Mit gondol, lehet még kakaó az amerikai részvényekben?

Globális tekintetben továbbra is optimisták vagyunk, és elsősorban fejlett piaci, amerikai, és német részvényeket favorizálunk. Úgy gondoljuk, hogy Amerikában a gazdasági növekedés megtámasztja a részvényeknek azt a magas értékeltségét, ami általában elbizonytalanítja a befektetőket. Ez talán azért is van így, mert az amerikai gazdaság több lábon álló, igen stabilnak tűnő fejlődést mutat, amit egyébként a nemrég zárult negyedév kedvező vállalati gyorsjelentései is visszaigazoltak.

Ehhez képest mit tudnak a német részvények, amiért azokat is szerethetőnek tartják?

Európában nem annyira egyértelmű a kép, mint a tengerentúlon, itt már sokkal inkább érdemes szelektálni. A defláció és a recesszió veszélye is fennáll a kontinensen, habár azt nem gondoljuk, hogy belefutnánk egy olyan helyzetbe, mint amit Japán éveken, évtizedeken keresztül volt kénytelen elszenvedni. Természetesen azért óvatosak vagyunk és bár európai kitettséget vállalunk, azt mégis úgy tesszük, hogy olyan részvényekbe fektetünk, melyek bevételeiket globálisan, több országból szerzik.

Sokan az olaj árának esését is egyfajta gazdasági stimulusnak tartják Európa számára. Mit gondol, tartósan is alacsonyan ragadhat az olajár?

Az olaj kapcsán már régóta beszélnek egyfajta kínálati sokkról, mégis mindenkit meglepett, hogy ennyire gyorsan és markánsan következett be az árfolyam zuhanása. A legutóbbi OPEC ülés volt az utolsó szeg az olaj koporsójában, ami miatt tartósabban is alacsony olajárakra lehet érdemes berendezkedni.

Magyarországon lát jelenleg jó befektetési lehetőségeket? Mit gondolnak a hazai nagypapírokról?

A magyar részvénypiacot a politikai bizonytalanság miatt egyáltalán nem tartjuk vonzónak. A nagy magyar cégek közül ráadásul az OTP-n és a Richteren keresztül jelentős a nagy kockázatokat hordozó orosz kitettség. Az Oroszország elleni szankciók, illetve az alacsony olajár hatása a rubel jelentős gyengülésében ölt testet, ezt pedig a két magyar cég is megérzi.

A forintról is hasonlóan rossz véleménnyel van? Gyengülés elé nézünk?

A forinttal kapcsolatban a csapatunk általában elég negatív véleménnyel szokott lenni, de most úgy gondoljuk, hogy van esély az árfolyam stabilizálódására. Ezzel kapcsolatban viszont a kockázatot a következő hónapok devizahiteles átváltásai jelenthetik, politikailag ugyanis talán nehezebben kommunikálható egy forintosítási árfolyamnál erősebb deviza.

Ilyen és ezekhez hasonló befektetési döntéseket hoznak majd a legújabb, Szikra névre keresztelt abszolút hozamú befektetési alapjukban is?

Az alacsony kamatkörnyezet arra sarkallt minket, hogy elindítsuk első abszolút hozamú alapunkat. A többi alaphoz képest jelentős különbség, hogy a Szikrában nagyobb hangsúlyt fektetünk egyedi vállalati sztorik meglovaglására, de ha úgy tartjuk jónak, akkor a részvényeken túl más eszközkategóriák irányába is elmozdulhatunk. Ráadásul, mivel a jövőben – például a Fed kamatpolitikájával kapcsolatos bizonytalanság miatt – az eddigieknél nagyobb volatilitásra számítunk a piacokon, a piaci mozgásokra rugalmasan reagálni tudó befektetési politika szerepe felértékelődik a jövőben.

Fontos azt is hozzátenni, hogy ez nem egy egyszemélyes show: a döntéseket közösen hozzuk meg a K&H portfóliómenedzsmenten belül. Ezzel elkerülhetjük az egyéni hibákat, és rengeteg ötlet közül is válogathatunk.

Mi emeli ki a K&H Szikra alapot a többi abszolút hozamú alap közül?

Mint minden abszolút hozamú alapnak, ennek is az a célja, hogy megverje a pénzpiaci hozamokat. A Szikra alapot azonban a rugalmassága emeli ki a versenytársak közül. Ez azt jelenti, hogy nagyobb volatilitást is el tudunk fogadni annak érdekében, hogy középtávon (1-2 év) nagyobb hozamot érjünk el. De jelentősen megkülönböztet majd minket a transzparensebb működés is, a havi hírleveleinkben részletesen beszámolunk majd a felvett pozíciókról.

Szeretne még többet megtudni a Szikra alapról? Érdekli, hogy mit gondol a K&H Alapkezelője a kisebb magyar részvényekről, az arany jövőjéről, vagy netán a dollár erősödéséről? Jelentkezzen és jöjjön el december 3-i rendezvényünkre!