Eldőlhet az Amazon sorsa

Vágólapra másolva!
Nagy menetelést mutatott be az elmúlt hetekben a világ legnagyobb online áruházláncának tartott Amazon árfolyama. A papír bő 20 százalékot ugrott október vége óta, és most úgy néz ki, hogy akadályba ütközhet a papír. Azonban az ellenállások leküzdésével további nagy rali várhatna a részvényre.
Vágólapra másolva!

Nagyjából 20 százalékot száguldott igen rövid idő, bő négy hét alatt az Amazon árfolyama. A részvény egy duplaalj alakzatot formál a napi grafikonon, és a második alj után mára az alakzat tetejét jelentő 345 dollár körüli ellenállás közelébe ért fel. Nagy kérdés, hogy a 20 százalékos rali után van-e még erő a részvényben, és lendületből át tudja-e vinni ezt a szintet.

Ehhez előbb a hosszú távú emelkedő trendvonalat is le kellene küzdenie, mely szintén komoly akadályt jelenthet az Amazon számára. Jelenleg ennél a trendvonalnál található az árfolyam, így a következő pár nap kulcsfontosságú lehet a részvény.

Ha sikerülne túljutnia az akadályokon, akkor a duplaalj alakzatból számítható célár szerint még bő 60 dollárt ralizhatna, és nagyjából a 400 dolláros szintig emelkedhetne. Ez 18 százalékos felértékelődést jelentene a jelenlegi 338 dolláros szintről, ugyanakkor ezelőtt még a 138,2-es és a 161,8-as Fibonacci is jelenthet egy kisebb megállót.

Az elmúlt hetek ralija után elképzelhető egy kisebb korrekció is, tehát visszapattanhat a fontos ellenállásokról az árfolyam. Ebben az esetben első körben a 330 dollárnál húzódó 200 napos mozgóátlag, majd a 320 dolláros szint állíthatná meg az esését. Ha ezek elesnének, a 284 dolláros támaszban bízhatna a részvény.

Az emelkedést segítheti az MACD-indikátor még érvényben lévő vételi jelzése, ugyanakkor az RSI-indikátor lassan a túlvettség jeleit kezdi mutatni a 67-es értékével. A további menetelést még az elindult karácsonyi bevásárlási szezon is támogathatja, mely erőt biztosíthat az Amazonnak az előtte húzódó akadályok leküzdéséhez.

Amazon napi grafikon (pénteki záróárakkal) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A heti grafikon szerint is akadályok húzódnak az Amazon előtt. Az árfolyam a 50 hetes mozgóátlagnál található, mely néhány alkalommal már megakasztotta a papír drágulását az elmúlt években. Ha ezen túljutna, a 350 dollár körül húzódó 76,4-es Fibonacci szint jelenthetné a következő megállót a számára. Annak leküzdésével a 400 dolláros szintek nyílhatnának meg

Az MACD-indikátor a heti grafikonon is vételi jelzést adott, ami megágyazhat a további emelkedésnek. Ráadásul az RSI-indikátor a semleges zónában mozog, ami alapján lehet még tér az újabb hegymenet előtt.

Amazon heti grafikon (pénteki záróárakkal) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Mik azok a mozgóátlagok?
A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.
Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.
Mi az az MACD?
Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.
Mi az RSI?
Az RSI az angol Relative Strenght Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.
Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.
Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.