Ma már üzlet a trabantoztatás

Erdei Bálint Cytrama
Két kisbusszal kezdték, ma 15 járműnél tartanak
Vágólapra másolva!
A rugalmasság, a megfelelő kapcsolatrendszer és a több lábon állás számítanak az idegenforgalomban a túlélés kritériumainak. Erdei Bálinttal, a trabantos városnézéseket szervező Cityrama társtulajdonosával beszélgettünk. 
Vágólapra másolva!

A versenyképes idegenforgalmi vállalkozások legfőbb közös jellemzője a rugalmasság és a több lábon állás. Ezen tulajdonságok nélkül ugyanis manapság nehéz boldogulni – véli Erdei Bálint. A fővárosi városnéző túrák szervezésére, illetve a Budapest körüli és országos rövid körutazások lebonyolítására szakosodott Cityrama Utazási Iroda ügyvezető-tulajdonostársa szerint megfelelő kapcsolatrendszer nélkül sem érdemes belevágni az övéhez hasonló vállalkozásba. A belföldi utazások szervezésével foglalkozó cégek eredményes működéséhez ugyanis elengedhetetlenül szükséges jóviszonyt ápolni a vendégkört „szállító” külföldi utazási irodákkal.

15 kocsi, két Trabant

Erdei Bálint társával, Szabó Krisztiánnal erősen leszálló ágban lévő állapotban vette át a korábbi tulajdonosaitól a vállalkozást 2006-ban. Két kilencszemélyes kisbusszal indultak, s a turistákat szállító járműparkjukat fokozatosan, az igényekhez igazodva fejlesztették.

Két kisbusszal kezdték, ma 15 járműnél tartanak Fotó: Polyák Attila - Origo

Az eltel évek során kitapasztalták, hogy a bérlésnél sokkal olcsóbb megoldás számukra, ha valahogyan – akár hitelből is – megvásárolják a járműveket. Ma már 15 kocsival szállítják az utazókat. Van köztük kilenc személyes kisbusz, és 20 fő szállítására alkalmas jármű egyaránt.

A flottához tartozik két Trabant is, amelyek különleges élményt nyújtó városnézésre viszik az érdeklődőket. A cégnél jelenleg 25 állandó alkalmazott dolgozik, emellett számos idegenvezetőt megbízásos formában alkalmaz a vállalkozás.A cég belvárosi irodájában kevés az utcáról betérő vendég, ott jobbára szervezőmunka folyik. Itt készítik ugyanis elő a külföldről érkező látogatók programjait.

Fix program, fix kockázat

Erdei Bálint úgy látja: a legnagyobb kockázattal az általuk is kínált úgynevezett fix programok járnak. Az ilyen előre meghirdetett túrákat ugyanis el kell indítani akkor is, ha csak egy vendég vesz részt rajtuk, nem csak akkor, ha tele busszal lehet „startolni”. A költségek pedig ugyanakkorák az üres kocsik és a zsúfoltak esetében. Ennél stabilabb bevételt jelent, ha csoportos utazást kell szervezni. Az ilyen utakat ugyanis előzetes foglalás alapján készítik elő, s megrendelők az estek zömében meg is jelennek.

Régebben rosszabb volt a szezonalitás, de még ma is problémát jelenthet Fotó: Polyák Attila - Origo

Probléma a szezonalitás

A cégvezető elmondta: korábban csak a nyári hónapokban volt megfelelő számú vendég, mostanra viszont egy kicsit „széthúzódott” az idény. A szezonalitás azonban továbbra is gondot okoz. Így érdemes gondoskodni arról, hogy az utazási főidényben a cég termeljen annyi hasznot, hogy az ínséges januári, februári hónapokban is jusson pénz a dolgozók bérére és az egyéb kiadásokra.

A csúcsidényben kell megtermelni a költségeket

Egyebek mellett ezért, a társaság a csoportos beutaztatás területén magasabb árakkal dolgozik a szezonban, mint az azon kívüli időszakban. A főidényben ráadásul nehezebb buszt és jó idegenvezetőt találni, és a szállodai árak is magasabbak. A szakember megjegyezte: az árak kiszámítása meglehetősen nehéz feladat, mert ügyelni kell a versenytársakra, de közben a működési kiadásokat is maradéktalanul meg kell jeleníteni a tarifákban. Ellenkező esetben menthetetlenül elcsúszik a vállalkozás.

Vállalkozóportré

Erdei Bálint 1973-ban született Budapesten. Az ELTE tanárképző karán 1997-ben fejezte be tanulmányait. Közben 1996-ban elvégzett egy idegenvezető képző tanfolyamot. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogtudományi kárán pedig 2003-ban vette át a jogi diplomáját. Azt követően gépkocsivezetőként, idegenvezetőként dolgozott magáncégeknél, a saját vállalkozása 2006-os beindításáig. Jelenleg aktívan részt vesz a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége elnökségének a munkájában. Nős, feleségével négy gyermeket nevelnek.

Óvatosan a partnerekkel

A partnerek megválasztása is kulcsfontosságú – hívja fel a figyelmet a szakember. Aki úgy véli: ebben sohasem lehet eléggé óvatosnak lenni. A cégvezető a saját tapasztalata alapján állítja ezt. Mivel a vállalkozását csaknem kétszer is szinte reménytelen helyzetbe sodorta, hogy a vele szerződött külföldi partnercég egyik napról a másikra csődbe jutott, s nem tett eleget a pénzügyi kötelezettségeinek.

Javuló hitelkörnyezet

A társaság első embere egy-két évvel korábban azt tanácsolta volna a kezdőknek, hogy hitelből ne fogjanak bele idegenforgalmi vállalkozásba, mert a kölcsönökkel járó magas kiadásokat aligha tudták volna kitermelni. Ma már azonban változni látszik a helyzet, s van esély arra, hogy egy-egy jól megválasztott hitel ára „kitermelhető” legyen.

A fapadosokkal kevésbé fizetőképes turisták érkeznek Fotó: Polyák Attila - Origo

A fapadosok átka

Az elmúl évek során nem kis gondot okozott a turisztikai vállalkozóknak a Malév megszűnése. A piaci rést ugyanis a fapados légitársaságok töltötték be, amelyek kevésbé fizetőképes vendégeket hoztak az országba. Nekik ugyanis alig volt igényük és pénzük arra, hogy részt vegyenek a szervezett idegenforgalmi programokon. Mára azonban átalakulóban van helyzet, miután az olcsóbb járatokon is egyre több olyan turista jön el Magyarországra, aki hajlandó költeni a különböző túrákra.

Üzleti turizmus

A szakember hozzátette: további lendületet adhatna hazai idegenforgalmi szakmának, ha megépülne a már évek óta ígért nagy befogadóképességű kongresszusi központ, ami beindíthatná a konferenciaturizmust, és ismét lenne egy nemzeti légiforgalmi vállalat, amely igényesebb utasokat szállítana az országba. Így Budapest ismét erősebb versenytársa lehetne Bécsnek és Prágának, mint mostanság.