Nemet mondott Svájc az aranyra

Vágólapra másolva!
Leszavazták Svájcban a Mentsük meg a svájci aranyat névre keresztelt kezdeményezést, nem lesz tehát megkötve a jegybank keze a tartalékolási politikáját illetően. Ez azt is jelenti egyben, hogy a jegybanknak nem kell vadul elkezdenie arannyal feltölteni a trezorokat, vagyis az elmúlt hetekben látott erő is elpárologhat szép lassan az arany piacán.
Vágólapra másolva!

A hónap elején a közvéleménykutatások még komoly lehetőségét mérték annak, hogy a javaslatra igennel szavaz a svájci többség, ehhez képest tehát a mostani kimenetel némi meglepetést is jelenthet. Persze ettől nem fog leesni a piaci szereplők álla, hiszen a legutóbbi beszámolók már arról szóltak, hogy az igenek és a nemek fej-fej mellett állnak egymás mellett, és picit talán sejteni is lehetett, hogy végül elbukik a próbálkozás.

Aminek értelmében a svájci jegybank tartalékolási politikáját illetően nagy kötöttségek kerültek volna a rendszerbe. A jegybanknak 20 százalékra kellett volna felhizlalni az aranytartalékait, amiből azt követősen sem engedhetett volna. Ez a 20 százalék annak fényében nem kevés, hogy Svájcban jelenleg a tartalékok 8 százaléka áll aranyban, ami világviszonylatban is tekintélyesnek mondható, 1040 tonnás mennyiség. Összesen tehát 1500 tonnányi aranyat kellett volna felhalmozni az igenek győzedelmeskedése esetén, miközben az éves aranytermelés 2500 tonnás.

Nem csoda hát, hogy az arany piacán az elmúlt hetek egyik meghatározó témája volt a svájci szavazás, és annak lehetséges kimenetele. Bár hosszú távon valószínűleg még a javaslat elfogadása sem lehetett volna trendalakító tényező, ahhoz viszont nagyban hozzájárulhatott volna, hogy rövid távon jelentős árfolyam emelkedést generáljon. Így most ez elmarad, és ha korábbi sejtéseink igazolódnak, akkor a következő hónapok további lemorzsolódást hozhatnak a nemesfém árfolyamában.