Veszteségre gyúr az Extreme Digital

Vágólapra másolva!
Beszerési ár alatti fogyasztói árakkal vezetné be Magyarországra a fekete péntek (black Friday) intézményét az Extreme Digital. Szerintük az akcióból nemcsak ők, hanem közvetve az egész e-kereskedelm profitál majd.
Vágólapra másolva!

Az azonnali forgalom növelésén túl egy kultúra megteremtését és az online kereskedelem piaci részarányának a bővítését is célozza az Extreme Digital idén először megrendezett fekete péntek (black Friday) akciója.

Beszer ár alatt

A jövő pénteken (november 21-én) szervezett egynapos akció beszerzési áron aluli ajánlatokkal igyekszik gyors, azonnali döntésre sarkallni a potenciális vásárlókat, miközben a cég azt reméli, hogy az akció során sok olyan vevőt is szereznek majd, akik eddig online csak „nézelődtek”, de a tényleges pénzköltéstől valamilyen okból kifolyólag tartózkodtak.

Nincs azonnali profit

„Talán nehéz elhinni, de a fekete péntek akciói nem az azonnali profitról, hanem sokkal inkább a ’tömegnövelésről’ szólnak, hiszen a beszerezési árak alatti akciókon a kereskedő közvetlenül veszteséget termel. Ez nem jelenti azt, hogy ez ne érné meg a kereskedőnek, de semmiképpen nem rövidtávon, pláne nem közvetlenül aznap jelentkeznek az akció pozitív vonatkozásai” – fejti ki Várkonyi Balázs.

Felzárkózni Nyugat-Európához

Itthon az online kereskedelem jelenlegi részaránya mintegy 3-4% körül mozog, ami a nemzetközi statisztikák alapján még indig viszonylag alacsonynak mondható. „Célunk az, hogy a mostani statisztikát előbb 4 százalék közelébe, néhány éven belül pedig a nyugat-európai szintre, mintegy 10 százalékra tornázzuk fel” – tette hozzá az igazgató.

Kiritikus időszak

A kiskereskedelem szempontjából kritikus jelentősége van az év utolsó két hónapjának, hiszen iparágtól függően az éves forgalom mintegy 20-40 százaléka bonyolódik az év utolsó időszakában. Minthogy pedig egy viszonylag rövid, de nagyon koncentrált periódusról van szó, ezen belül az időszakos árengedmények jelentősége is jóval túlmutat a hagyományos évközbeni „akciózáson”.

Amerikai hagyomány

„Az amerikai kultúrában komoly hagyományokra tekint vissza a Black Friday, ami a szociológiai szempontokon túl nagyon jó indikátora is az adott szezon várható gazdasági teljesítményének” – fejti ki a fekete péntek direkt üzleti hatásain túlmutató jelentőségéről Hammer Ferenc szociológus. Szerinte az amerikai hagyomány megértéséhez szükség van az ottani középosztály fogyasztási szokásainak mélyebb ismerete is. Ott ugyanis a hálaadás az európai karácsony megfelelője, az ezt követő Black Friday pedig egyszerre ünnep és mértéktelen fogyasztással egybekötött „jutalom” a középosztály számára.

A szervezők szándéka szerint a fekete péntek az Extreme Digitalon túl magának az elektronikus kereskedelemnek is további lendületet adhat.

Magyar realitások

„A vásárlási kedv idén kimondottan erős, tehát bár a hóvégi időpont – a hazai realitások ismeretében – nem feltétlenül ideális pillanat egy rövidtávú akció bevezetésére, de nagyon bízunk abban, hogy az óriási kedvezmények hatására előkerül olyan spórolt pénz, amit a magyar fogyasztók is szívesen elköltenek” – mondta el Várkonyi Balázs. Az igazgató úgy kalkulál, hogy egy átlagos vásárlás a cég webáruházában 40-50 ezer forint körüli kosárértékkel történik majd az akció időtartama alatt.

A meghirdetett akciók egyébként minden esetben a raktárkészlet erejéig lesznek érvényesek, amikről Várkonyi annyit mondott, hogy az akciós termékekből „jelentős készletek” állnak rendelkezésre. Egy vásárló ugyanakkor egy akciós termékből csak egyet vásárolhat majd.