Sok cég nem utalhat januártól

Vágólapra másolva!
Nem utalhatnak januártól azok a cégek, amelyek nem jelentik be valódi tulajdonosaikat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség közleménye szerint a pénzmosás elleni törvény 2013. július 1-i módosítása lép most életbe. A hazai vállalkozások és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, valamint az egyéb jogi személyek, például alapítványok, egyesületek képviselőjének 2014. december 31-ig írásban nyilatkozni kell számlavezető hitelintézetüknél tényleges tulajdonosukról, amennyiben ezt korábban nem, vagy nem a jogszabálynak megfelelő tartalommal tették meg.

Neten is lehet nyilatkozni

Ha nincs olyan természetes személy, aki az adott szervezet tényleges tulajdonosa volna, akkor a vezető tisztségviselők adatait kell rögzíteni. Ennek megfelelően azoknak a vállalkozásoknak is új nyilatkozatot kell tenni, amelyek korábban tett nyilatkozatuk szerint saját nevükben járnak el. A nyilatkozat több hitelintézetnél elektronikusan is kitölthető. A hitelintézetek becslése szerint ügyfélkör egyharmadát érinti a törvény.