Vágólapra másolva!
A magyar tőzsde függetleníteni tudta magát az elromló hangulatban mínuszokba váltó nemzetközi parkettektől. A Richter és a Mol tudta pluszba rántani a BUX indexet. Nyugat-Európában és az USA-ban ellenben továbbra is mínuszok uralkodnak.
Vágólapra másolva!
  • Függetlenítette magát a rossz nemzetközi hangulattól a budapesti tőzsde, amit főleg a Richter 1,8 százalékos pluszának (3919 forint) és a Mol 0,4 százalékos emelkedésének ( 12 100 forint) tudható be. Pedig a Mol volt már 12 000 forint alatt is a kereskedés során, de végül a fontos szint felé rántották.
  • A forint sem vett tudomást a borongós nemzetközi részvénypiaci hangulatról, és 310 alá erősödött az euróval szemben (Jelenleg 309,7-nél jár). Ezzel pedig megvan a kéthavi csúcs.
Forrás: Investor.hu

  • Az OTP viszont 0,6 százalékos mínusszal fejezte be a szerdát (4156 forint), míg a Magyar Telekom 0,6 százalékot veszített értékéből (360 forint).
  • A kispapírok közül az FHB 15 százalékot ugrott a keddi zárás utáni bejelentésre, és forgalma nagyobb volt mint a Magyar Telekomé (303 millió forint). Az elmúlt 30 nap átlaga pedig ehhez képest csak 26 millió volt.
Forrás: Investor.hu

  • Délutánra Nyugat-Európában már egyértelműen az eladók kerültek fölénybe, a londoni és a párizsi tőzsde közel egy száztalékkal esik.
  • Sehol sem kímélik a légitársaságok részvényeit, amit főleg az indukált, hogy Texasban vélhetőleg felütötte a fejét az Ebola, ez pedig akár távol tarthatja az embereket a repüléstől. A nagy amerikai légitársaságok (Delta, United Continental, American Airlines) 3 százalék körüli mínuszban forognak, de gyengén megy az európaiaknak is. A Lufthansa 2,6, az Air France-KLM 4,6, míg a brit-spanyol IAG 3,4 százalékkal zuhan.
  • Az amerikai tőzsdéken 0,5-0,8 százalékos mínuszok uralkodnak. Annak ellenére, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az ADP foglalkoztatottság az előző hónapban. 205 ezer fő helyett 213 ezer fő volt a bővülés. Az előző havi 204 ezres adatot minimálisan módosították lefelé, 202 ezerre.
  • Viszont az ISM és a Markit feldolgozóipari PMI adatok a vártnál gyengébben sikerültek.
  • Brutális mértékű zuhanásban van a két amerikai államibefolyás alatt álló jelzáloghitelező, aFreddie Mac (-31%) és a Fannie Mae (-27%) árfolyama. Azt követően ütötték be a két részvényt, hogy a bíróság elutasította a részvényesek kormányzattal szembeni keresetét, amiben azt vitatták, hogy a két jelzáloghitelintézet profitjának szinte teljes része az amerikai költségvetést gazdagítja.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu