Az államé lett az MKB

MKB bank, reklám, mkb, bank, nyugati tér
Budapest, 2012. június 26. Az MKB Bank nagyméretű reklámja a Nyugati téren, a Szent István körút és a Váci út találkozásánál álló lakóépület tetején. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A magyar állam 55 millió euróért megvásárolta az MKB Bankot. Az adásvételt szeptember 29-én lezárták, felállt az új közgyűlés, megválasztották a felügyelőbizottság és az igazgatóság külső tagjait. A kormány 2016-ra akarja nyereségessé tenni a pénzintézetet.
Vágólapra másolva!

Lezárult az MKB Bank adásvétele, a pénzintézet a korábbi tulajdonos Bayerische Landesbank tulajdonából a magyar állam kezébe került. A magyar állam 55 millió eurót fizetett az MKB részvényeinek 99,99 százalékáért, a korábbi német tulajdonos teljesítette, amit vállalt, és az átadás előtt végrehajtotta a 270 millió eurós tőkerendezést.

Hazai bank

A kormány nevében eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint "a kormány célja, hogy a hazai tulajdon aránya növekedjen a magyarországi bankokban. A pénzügyi válság tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy egy döntően külföldi tulajdonú bankrendszer nemcsak a válságból való kilábalást nehezíti, hanem a forráskivonások következtében tovább mélyíti azt".

Univerzális bank marad Forrás: MTI/Jászai Csaba

2016-ra lesz nyereséges

Az MKB továbbra is univerzális bank marad, de a jövőben nagyobb szerepet kíván vállalni a hazai vállalatok kiszolgálásában és finanszírozásában, áll az NFM és az MKB közös közleményében. A kormány szerint a bank magas tőketartaléka elegendő arra, hogy az elkövetkező átmeneti időszak esetleges veszteségeit fedezze, várakozásaik szerint pedig legkésőbb 2016-tól már nyereségesen működhet.

A vezérigazgató marad

Az adásvétel zárásának napján megtartott közgyűlésen az új tulajdonos képviselői váltották az eladó delegáltjait. A közgyűlés az igazgatóság külső tagjának választotta dr. Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nagy Viktóriát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tanácsadóját, Sándorné dr. Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát. A felügyelő bizottság tagjai: Szabó Ferenc, az NFM főosztályvezetője, Smohay Ferenc, az ABT Treuhand csoport üzletágvezetője, dr. Juhász Edit, az NFM miniszteri főtanácsadója, Nagy Adél, az NFM főosztályvezető-helyettese, valamint dr. Garancsi Zsolt és dr. Buzáné dr. Bánhegyi Judit munkavállalói tagok. Az MKB-t elnök-vezérigazgatóként továbbra is Sebők András vezeti.