Rekordbírságot kaphat az Apple

Apple napi grafikon
Vágólapra másolva!
Hatalmas bírságot kaphat az Apple, ha az Európai Bizottság vizsgálatai megállapítják, hogy a cég valóban jogtalan adóelőnyre tett szert Írországban az ír kormánnyal kötött megállapodásának köszönhetően - írja a Financial Times.
Vágólapra másolva!
  • Akár több milliárd eurós rekordbírságot is kaphat az Apple, miután az Európai Bizottság előzetes állásfoglalása szerint az amerikai cég jogtalan adóelőnyre tett szert Írországban az ír kormánnyal kötött megállapodásának köszönhetően.
  • A vádak szerint az Apple zárt ajtók mögött megállapodott az ír kormánnyal egy kedvezményes adókulcsról még két évtizeddel ezelőtt, melynek köszönhetően évekig alacsonyabb adókat fizethetett a cég, mint a többi nagyvállalat. Írország azért cserébe állapodott meg a céggel, hogy az hozzájuk telepítse adózási székhelyét, és számos munkahelyet hozzon létre az országban.
  • Az EB különösen szigorúan kezdte vizsgálni az elmúlt hónapokban az Apple-Írország közötti megállapodáshoz hasonló egyezségeket. Többek között a Starbucksot és a Fiatot is vizsgálatok alá vonták, előbbit Hollandiával, utóbbit Luxemburggal kötött, kedvező adózási feltételeket biztosító megállapodásokért.
  • Az Apple azzal védekezik, hogy nem kötöttek semmilyen különleges egyezséget Írországban, amit állami segítségként lehetne értelmezni. Ezen túl teljesen biztosan állíthatják, hogy semmi törvényellenest nem tettek, és ezt a vizsgálatok is be fogják bizonyítani, ha lezárulnak.
  • A lefolytatott vizsgálatok eredményét akár már kedden közzéteheti az EB.
  • A lehetséges bírság pontos összegéről még nincs szó, azonban a hírek szerint az Apple-nek több milliárd dollárnyi összeget kellhet majd visszafizetnie az alacsonyabb adókulcs által megszerzett előnyéből.
  • Egyes adószakértők azonban úgy vélik, hogy az EB csak arra fogja kényszeríteni Írországot, hogy szigorítson az Apple és számos más nagyvállalat adózási feltételein.
  • A híreknek értelemszerűen nem örülnek az Apple befektetői, így a cég részvényei 1 százalék feletti mínuszban, 100 dollár alatt nyithatnak.
Apple napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu