Lakásonként fél milliót kérhetnek

Vágólapra másolva!
Ajtók és ablakok cseréjére lehet pályázni.
Vágólapra másolva!

Megjelent a lakóingatlanok elavult, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréjére kiírt pályázat. A részletes pályázati dokumentáció hétfőtől elérhető a kormányzati honlapon, a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. és a Zöld Beruházási Rendszer honlapján, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az NFM szerint összesen 1,1 milliárd forinttal támogatják a lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjét. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatással megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a széndioxid-kibocsátás.

Önállóan pályázhatnak

A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.

40 százalék

A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 ezer forint, míg az árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet.

Kizárólag elektronikus úton

A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki az ingatlan tulajdoni lapon szereplő tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a kormányzati portálon. Regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől lehetséges, a pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.